Jelenlegi hely

A döntőben már biztos helye van a Dal 2018 felfedezettjének

A Dal 2018 első elődöntőjének legnagyobb nyertese a debreceni Dánielfy Gergely aki saját szerzeményével, az „Azt mondtad” című dallal hódította meg újra a zsűrit és a közönséget.

Az előadás letisztult látványvilága, Gergely tiszta hangja újra elvarázsolt mindenkit.

A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar elsőéves színészhallgatója Süle Zsolttal (Zöld a május), Heincz Gábor BIGA-val (Good Vibez) és a Leander Kills-el (Nem szól harang) együtt jutott be a döntőbe. A jövő heti elődöntő továbbjutóival, még négy produkcióval egészül ki a döntőre a fellépők száma. A Dal európai döntőjére, az Eurovíziós Dalfesztiválra idén Portugáliában kerül sor.

Ezen az estén hirdették ki „A Dal 2018 Felfedezettje” díj győztesét is, amit ezúttal Dánielfy Gergely vehetett át Schell Judittól.

A döntőt február 24-én, szombaton 20.30-tól közvetíti a Duna Televízió és a Duna World. Ha pedig a zsűri és a közönség is úgy akarja, az Azt mondtad akár Lisszabonban, az Eurovíziós Dalfesztiválon is felcsendülhet.

Ha lemaradtál, de megnéznéd Gergő első elődöntő beli előadását, ITT megteheted.

 

Fotók: Dánielfy Gergely hivatalos facebook oldala; mediaklikk.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére