Jelenlegi hely

Átadták a felújított Híd utcai rendelőt

A legjobb helyen történt a felújítás: a Híd utcai gyermekorvosi rendelőkben dolgozó orvosok három körzetben csaknem háromezer gyermeket, míg a területi védőnői szolgálat munkatársai pedig kétezer kicsit látnak el.

Az ötezernyi , aki ide tartozó gyermek minőségi ellátása érdekében a korszerűsítés nagyon fontos pontja volt a parkolási lehetőség kialakítása és az akadálymentesítés. Kisgyerekkel, babakocsival sokkal egyszerűbb így a közlekedés.

A 64 millió forintos beruházás része az Új Főnix Terv Gondoskodó város programjának. Emellett 4 millió forint értékű eszközbeszerzéssel is támogatták a fejlesztést.

Az energiahatékonyság érdekében hőszigetelték az épületet, napelemeket is felszereltek, ezekkel gazdaságosabbá, korszerűbbé válhat az üzemeltetés. A 225 négyzetméteres épületben kicserélték a burkolatokat és a nyílászárókat, valamint korszerűsítették a gépészeti és az elektromos rendszert. Az orvosok a korábbinál sokkal jobb körülmények között láthatják el gyerekeket.

Fontos változás, hogy akadálymentesítették kívül és belül egyaránt az épületet, emellett a mozgáskorlátozottak számára vizesblokkot is kialakítottak.

Fejlesztés történt az udvaron is, ahol többek között akadálymentes parkolót, egy fedett, zárható kerékpártárolót és babakocsitárolót is kialakítottak. Az elhasználódott, elavult bútorokat, berendezéseket (kartonozó szekrény, vizsgálóágy, gyógyszerszekrény, irodai szék és további, az alapellátás működtetéséhez szükséges eszközök) is kicserélték.

A rendelő fontos szerepet játszik a méhnyakrák szűrésben, ehhez most már modern eszközök is rendelkezésre állnak: a korszerűsítés részeként ugyanis a mobil informatikai eszközök mellett egy védőnői nyilvántartó programot is munkába állítottak.

 

Szöveg, Fotó: uft.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Itthon május elsejéről először 1890-ben emlékeztek meg, az első felvonulást a Városligetben tartották. De miért május 1-én ünneplünk?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére