Jelenlegi hely

Kincsesláda Kreatív Stúdió

A Fény Felé Alapítvány Kincsesláda Kreatív Stúdió néven ajándékboltot hozott létre Debrecen belvárosában, a Csók utca 3. szám alatt.

Kreatív Stúdió - ajándékbolt, aminek küldetése van: a Fény Felé Alapítvány szociális foglalkoztatóiban és akkreditált műhelyeiben előállított termékeket értékesítsük, a bolt üzemeltetésével is fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű munkatársak vannak megbízva. Tartós betegséggel élő kollégáink tehát részt vállalnak a termékek tervezésében, elkészítésében és árusításában is, s ezáltal társadalmi integrációjukat, elfogadásukat nagy mértékben segítjük.

A bolt minden bevételével a Fény Felé Alapítvány által működtetett lakóotthon és napközi működését, az ott résztvevők életét támogatja, így méltán érdemeltük ki a „Segítő vásárlás” védjegy használatát!

Hogyan vásárolhat kézműves portékáinkból? Személyesen lehet vásárolni az Alapítvány Kreatív Stúdiójában, az itt megtalálható, széles palettájú kézműves árukészletből, amelyben számtalan teljesen egyedi darab kapható. Itt azonban nincs lehetőség bankkártyával fizetni.

Banki előreutalással az alapítvány web-áruházában (kincsesladastudio.hu) lehet vásárolni, ahol a választék hetente bővül, és állandó akciókkal is várjuk az érdeklődőket!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére