Jelenlegi hely

Indul a levendulaszezon - aratótáskát tölts!

Végre itt a Levendulaszezon! Napok óta elárasztanak minket a levendulás rendezvények, és ez alól szűkebb pátriánk sem kivétel!

Sokan vagyunk, akik mély és mindent elsöprő szerelmet érzünk a levendula iránt. Aki látta a Latin vér című filmet, az most talán mosolyog a kicsit módosított idézeten. Mi, levendulaimádók pedig elindulhatunk, hogy szerte az országban megnézzük, kinél hogyan művelik, szedik és dolgozzák fel. A legismertebbek, Pannonhalma, Tihany mellett egyre több helyen tartanak levendulafesztivált, szüretet, szedd magad akciót, lepárlást vagy gasztronómiai rendezvényt.

A leghamarabb elérhető a Hajdú-Bihar megyeieknek a Létavértesen található Létai Levendulás. Eddig bizonytalan volt a szedés ideje, a késői fagyok egy kicsit eltolták a virágzást.

De elérkezett az a pillanat, amikor végre kinyitják a kapukat! Június 24-25-én, szombat-vasárnap 9.00 - 19.00 óra között sétálgathattok a csodálatos francia levendulabokrok között.

A programról részletesebben tájékozódhattok róla hivatalos facebook oldalukon ITT.

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére