Jelenlegi hely

Itt a hétvége egyik programja: menjünk, látogassuk meg Debrecen első kistigrisét!

Az életerős kis tigrist a nagyközönség is láthatja majd minden nap a Tigriskifutóban a 10:00 és 14:00 órakor tartandó látványfoglalkozásokon.

Debrecen első kistigrise április 21-én született. A 7 hetes szibériai hím kistigris szülei, Miska és Róza 2014-ben érkeztek meg Debrecenbe és a Nagyerdő fái alatt hamar egymásra is találtak.

Anyjának azonban a kicsi születése után sajnos nem volt teje, így a kézből való nevelés mellett döntött az Állatkert. Kollégáik nagy titokban és odaadással nevelték az elmúlt hetekben a kis jövevényt.

A jó étvágyú, játékos csöppségnek még keresik a nevét. A Debreceni Állatkert várja a névjavaslatokat! A legkreatívabbak között személyes találkozást sorsolnak ki a bébi tigrissel!

A Világon mindössze 3600 tigris él, ebből 1831 állatkertekben, rezervátumokban. Európában évente 10-15 szibériai tigris születik. A Debreceni Állatkert és Vidámpark 1973 óta mutat be tigriseket.
Több,  mint 6 év előkészítő munkájának eredményeként végre egészséges utóddal gyarapodott az Európai Fajmegmentő Program (EAZA EEP).
 

Forrás: Debreceni Állatkert, Növénykert és Vidámpark facebook oldala

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére