Jelenlegi hely

Remek újítás lép érvénybe a Méliusz Könyvtárban

Debreceni anyukák és gyerekek, most még könnyebben és több helyen kölcsönözhetünk!

Olcsóbbak lesznek az olvasójegyek a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban, sőt bármelyik fiókkönyvtárban érvényesek is lesznek - jelentették be a könyvtár Bem téri épületében, sajtótájékoztatón.

Egy város, egy közkönyvtár, egy olvasójegy

Csaknem a felére csökken az olvasójegyek ára márciustól, és azok már mindegyik fiókkönyvtárba érvényesek lesznek. Egy megváltott olvasójegy valamennyiben érvényes lesz, mindenhol ugyanazokat a szolgáltatásokat lehet igénybe venni. Ezzel az a cél, hogy minél több ember számára tegyék elérhetővé a kultúrát és az informálódás lehetőségét. A könyvtár központi épületében és még három másik nagyobb fiókkönyvtárában már elektronikus a kölcsönzési rendszer, de ez év végéig szeretnék ezt mind a 12 fiókkönyvtárra kiterjeszteni. 

Gyerekenek ingyenes!

Kovács Béla Lóránt, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatója számokkal is szolgált: az olvasójegy árát 1500 forintról felnőttek esetében 800 forintra csökkentik, a diákok és nyugdíjasok esetében pedig 400 forintra. 16 év alatt és 70 év fölött pedig továbbra is ingyenesek maradnak a szolgáltatások. 

Több nagyrendezvény koordinálását is átveszik

A könyvtárban tartott sajtótájékoztatón Komolay Szabolcs alpolgármester elmondta: Debrecenben a könyvtárpontokat is beszámítva nincs olyan terület, ahol ne lenne hozzáférhető könyvtári szolgáltatás. Továbbá bejelentette, hogy idén a költészeti fesztivál, az ünnepi könyvhét és az irodalmi napok szervezését és lebonyolítását a Főnix Rendezvényszervező helyett a Méliusz Könyvtár végzi. A költészeti fesztivál a kétszáz éve született Arany Jánoshoz, az ünnepi könyvhét a 100 éve született Szabó Magdához, az irodalmi napok rendezvény pedig a reformáció 500 éves évfordulójához kapcsolódik majd.

Fotó: Huffington Post

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére