A Debrecenimami 2015/16. évi „A mi iskolánk” pályázatában szülők adtak választ arra, hogy „Miért szeretitek gyermeked iskoláját?” A válaszok itt olvashatók.
A legjobb iskola a városban, támogató légkör veszi körül a gyerekeket. Igyekeznek a pedagógusok figyelembe venni a gyerekek érdekeit, a szülőkkel igyekeznek a partneri, jó kapcsolat kialakítására, ami azért az egészséges határok között marad. Külön örülök, hogy a mostani 2-os osztályok tanítói nagy tapasztalattal bíró, jól felkészült pedagógusok. Az igazgató úr pedig fegyelem- és rendszeretetével óriási biztonságot nyújtó intézményt tudott kialakítani és fenntartani. Az iskola tisztasága és szervezettsége kiemelkedő, és híre van, hogy a kollégáitól is elvárja a pontosságot, fegyelmet, felkészültséget. Ezért választottuk ezt az iskolát már korábban is (nagyobb gyermekeinknek) és nem csalódtunk.
Gyermekemre az osztályban rendkívüli módon figyelve van. Az osztályfőnök es a tanárok magasan képzettek es emberségesek.Kisfiam nagyon szereti az iskolát!
A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Hozzászólások
A Debrecenimami 2015/16. évi „A mi iskolánk” pályázatában szülők adtak választ arra, hogy „Miért szeretitek gyermeked iskoláját?” A válaszok itt olvashatók.
Mert gyermekbarát iskola, kedves, segítőkész pedagógusokkal!
A legjobb iskola a városban, támogató légkör veszi körül a gyerekeket. Igyekeznek a pedagógusok figyelembe venni a gyerekek érdekeit, a szülőkkel igyekeznek a partneri, jó kapcsolat kialakítására, ami azért az egészséges határok között marad. Külön örülök, hogy a mostani 2-os osztályok tanítói nagy tapasztalattal bíró, jól felkészült pedagógusok. Az igazgató úr pedig fegyelem- és rendszeretetével óriási biztonságot nyújtó intézményt tudott kialakítani és fenntartani. Az iskola tisztasága és szervezettsége kiemelkedő, és híre van, hogy a kollégáitól is elvárja a pontosságot, fegyelmet, felkészültséget. Ezért választottuk ezt az iskolát már korábban is (nagyobb gyermekeinknek) és nem csalódtunk.
"2.a osztály." Nagyon kedves, segítőkész pedagógusok. Ide jártam én is.(1994.ben ballagtam)
Megtaláltuk a megfelelő pedagógusokat, az oktatással is meg vagyunk elégedve, a lányom szeret ide járni.