Jelenlegi hely

Már várja a gyerekeket és családokat a debreceni Vojtina

Augusztus 24-én, kedden tartott sajtótájékoztatót a Vojtina Bábszínházban Asbóth Anikó igazgató, Láposi Terka igazgatóhelyettes és Komolay Szabolcs, Debrecen város alpolgármestere a színház most következő évadának terveiről.

Vasárnap megnyitották a kapukat

A debreceni bábszínház hivatalos évadnyitó napja hagyományosan az Idesüss a figurásra! című családi nap, amelyet  augusztus 28-án tartottak a Nagytemplom mögötti Emlékkertben. A megnyitón a látogatók ízelítőt kaptak az évadban bemutatásra kerülő előadásokból, táncházban vehettek részt, és megnézhették a Felvidékről érkező Écsi Gyöngyi bábelőadását is. 

Öt új előadás lesz

Az igazgatónő az idei bemutatókról is szólt: elsőként G. Szász Ilona Álomszövő Pendula című meséjét viszik színre. A Játszószínházban Láposi Terka A sárig kicsi kígyó című magyar népmesét rendezi meg. Nagyszínpadi bemutatók lesznek még a  Szerencsés János, avagy az ördög három aranyhajszálaA só és a Pinokkió.

A bábszínház bérletajánlóját itt tekinthetik meg!

Izgalmas látnivalókat kínál a kiállítóterem

A bábszínházban nemcsak az előadások, hanem a kiállítások is minden évben érdekes és értékes látnivalót ígérnek. Láposi Terka, a bábszínház igazgatóhelyettese és a kiállítási program koordinátora elmondta, kiállítótermükben idén az anyag, és annak alakíthatósága lesz a fókuszban. Az anyagból való teremtésnek a folyamatát szeretnénk a közönség előtt kiemelkedő, bábos szakmában elismert művészek életművel felmutatni. Például Grosschmid Eriket, Pócs Juditot, Csille Mártát, Fekete Dórát és Bodor Juditot egy-egy anyag használata kapcsán szólítják meg. Bagossy Levente díszlettervező, képzőművész pedig színpadi terveihez készített makettjeivel mutatkozik be. A kiállítási évadot pedig a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola hallgatói vizsgamunkáival zárják.

Beszélgetni hívják a szülőket is

Láposi Terka beszámolt arról is, hogy folytatják a két évvel ezelőtt megkezdett, nézők, szülők, pedagógusok, színházi alkotók, és különböző tudományterületek képviselői közötti kommunikációt. A középpontba most a 21. század emberképét helyezik.

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Itthon május elsejéről először 1890-ben emlékeztek meg, az első felvonulást a Városligetben tartották. De miért május 1-én ünneplünk?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére