Jelenlegi hely

Nagyhegyes látnivalói

Hajdúszoboszlói kistérség
Hajdúszoboszlói járás
Megközelíthetősége: 33-as közúton Debrecen felől. 

KRÁTER-TÓ

Nagyhegyes, külterület
Tel.: 52/367-010

Egy fúrás során a gázos réteg fölött nem volt olyan magasságú iszaposzlop, ami elegendő lett volna ahhoz, hogy ellensúlyozza a rétegekben lévő gáznyomást, így egy kitörés történt. A kitörés helyén több mint 200 méter átmérőjű és igen mély krátertó "keletkezett". A kitörés hordalékai 17 méter magas földsáncot "építettek", amelyen dús növényzet fejlődött. A tó körül és a "földsánc" tetején séta utat alakítottak ki, padokkal. 

RICKL-KÚRIA

Nagyhegyes, Kiserdő út 1. 

A kései klasszicista stílusú, ma már alápincézetlen, szabadon álló földszintes kúriát az 1850-es évek elején-közepén építették. Az észak-déli tájolású, téglalap alaprajzú épület tömege tagolatlan, bejárata a déli oldalon található. Terveit feltehetően a tulajdonos, II. Rickl Antal Vilmos (1826-1857) készíthette és a park rendezése is az ő nevéhez fűződik (bár a források szerint a park ősi fáit még édesanyja ültette). Főhomlokzatán egykor 4 pilléren nyugvó, falsíkba simuló tornác húzódott. Felette a timpanon még ma is megvan. A tornácra 4 vagy 5 ívesen kialakított téglalépcső vezetett fel, a lépcső két oldalán lévő kis tégla pilasztereken Eros és Psyché szobra állt. A teljes homlokzat vakolt volt, az épület szélein vakolatból kialakított toszkán pilaszterekkel, az ablakok körül klasszicista vakolatdíszekkel. A hátsó homlokzathoz oszlopos verandát építettek, mely a szépen gondozott, sétányokkal átszelt erdőre nézett. Az épületet az elmúlt 60 évben szinte teljesen átalakították. Az államosítás után TSZ irodaként, majd általános iskolaként használták, mely 2001-ig működött az épület falai között. Azt követően gazdasági célokra hasznosították a régen szebb napokat megélt kúria.
Nagyhegyes Község Önkormányzat Képviselő testülete 18/2008. (XI. 24.) önkormányzati rendeletével a Rickl-kúria helyi egyedi védeleméről döntött, melynek eredményeként 2010-ben az önkormányzat a vidéki örökség megőrzése jogcímen megítélt MVH-s támogatás bevonásával külső megjelenésében eredeti állapotban helyreállítatta.2011-ben a Községi Könyvtár méltó helyre talált az épületben funkciót adva annak megérdemelt hasznosítására. 

 

www.nagyhegyes.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére