Jelenlegi hely

Nádudvar látnivalói

Püspökladányi kistérség
Püspökladányi járás
Megközelíthetősége: a 4-es számú főútvonalról Püspökladány, Kaba, Hajdúszoboszló irányából. Budapestről az M3–as autópályán közlekedők a 33. számú útról is eljuthatnak Nádudvarra.

REFORMÁTUS TEMPLOM

Nádudvar, Fő út 131.
Tel.: 54/480-753

Nádudvar központja sok látnivalót tartogat az ide látogatóknak. A centrumban található református templomot 1774-ben építették barokk stílusban. Amikor Debrecen és vidéke elfogadta a reformációt 1550-ben Nádudvar is áttért a református vallásra. A templom és a mellette lévő népi barokk parókia is a református egyházé lett.
Az ősi templomot először az 1530-as években Bíró Gáspár bővítette, de ez 1659-ben Szeidi Basa pusztítása következtében leégett és a falu is 18 évig pusztán állott. 1772 áprilisában latin nyelven írt építési engedélyt kapott a református egyház és 1774-re felépítették az új templomot. Azóta többször alakították, renoválták.A templomban látható 1792-beli Mózes – szószék, az úr asztala a kiemelkedő Copf asztalos és faszobrász műhelyéből való. A templom orgonáját Angster József építette1879-ben 14 változattal. Fafaragvány, műemlék jellegű. Három harangja van, a legnagyobb a 929 kg-os ércharang, melyet Szlezék László öntött 1931-ben Budapesten. 

FAZEKAS FERENC NÉPI IPARMŰVÉSZ MŰHELYE ÉS KIÁLLÍTÁSA

Nádudvar, Fő u. 159.
Tel.: 54/480-425, +36/30-968-0940 

Nádudvar a fekete kerámia készítésének központjának számít. A nemzetközileg ismert nádudvari kerámiák magas vas taralmú, jó minőségű agyagból készülnek, a motívumokat kaviccsal „sikálják” az edénybe, majd sajátos technikával égetik ki. Őseik mesterségét őrzik a Fazekas család tagjai, akiknek műhelyeiben, bemutatótermeiben a népi iparművészet kiemelkedően szép alkotásait tekinthetik meg a látogatók. 

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM 

Nádudvar, Fő utca

A XIX. század elején Novák József egri érsek kezdeményezésére építették fel, s 1819. szeptember 13.-án szentelték fel. Az oltárkép Balkay Pál (1785-1846) alkotása.

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT

Nádudvar, Ady tér 10.
Tel.:54/480 730 

Az Ady Endre Művelődési Központ építészetileg, és lehetőségeit tekintve a megye jelentős művelődési házainak egyike. 1984. május 11-én adták át, Szente Gábor Ybl-díjas és Maglóczky Tibor építészek tervei alapján, alapterülete 2700 m2. A Művelődési Központ hétfőtől szombatig áll a látogatók rendelkezésére, a Városi Könyvtár keddtől szombatig várja az olvasókat. Az intézmény színház és konferenciaterme nagy létszámú rendezvényekre étkeztetéssel együtt bérelhető. 

A településen ma is láthatók nádtetős parasztházak, őrizve a népi építészet évszázados jegyeit, valamint számos népművészeti ág (többek között kulacskészítő) aktív művelője él és dolgozik itt. 

GYÓGY- ÉS STRANDFÜRDŐ

Nádudvar, Ady Endre utca 2-4.
Tel.: 54/527-095

A város központjában csendes, kellemes zöldövezetben látogatható a nádudvari strandfürdő. A közel negyven éve működő fürdő 2000 óta teljes felújítással, minősített gyógyvizével várja a pihenni, gyógyulni, kikapcsolódni vágyókat. A több mint, egyhektáros területen egy úszó-, egy fürdő-, egy lazító-, és gyermekmedence várja a fürdőzőket. A magas ásványi anyag tartalmú 50 C-os termálvíz elsősorban a mozgásszervi és a nőgyógyászati betegségeket gyógyítja. A medencék mellett egész évben egy 16 fő kapacitású szauna is üzemel. A vendégek kényelmét korszerű öltözőépületek biztosítják.

 


www.nadudvar.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére