Jelenlegi hely

Szülőtársak segítik a látássérült gyermeket nevelőket

Mentorszülői hálózat jött létre annak érdekében, hogy gyermekük születésétől kezdve segítséget kaphassanak azok a szülők, akik látássérültként vállaltak gyermeket, illetve azok, akiknek a gyermeke látássérült - közölte a hálózatot működtető Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének alelnöke szerdán az MTI-vel.

Németh Orsolya elmondta: tapasztalatuk szerint sokszor esetleges, hogy azok a szülők, akik látássérült gyermeket nevelnek vagy akik maguk látássérültként vállalnak gyermeket, kapnak-e segítséget. Ezért hozták létre a mentorszülői hálózatot, amelyen keresztül érintettek, már tapasztalt szülőtársak segítenek az érdeklődőknek a gyakorlati problémák megoldása mellett a lelki terhek feldolgozásában is - hangsúlyozta.

Az egyesület alelnökének közlése szerint a www.vgyke.com honlapon keresztül elérhető jelenleg tíz mentorszülőből álló hálózatot mindenképpen bővíteni szeretnék. Az egyebek mellett pszichológiai képzésben is részt vett, önkéntesként dolgozó mentorok nem csupán a gyermek óvodás- vagy iskoláskorától, de a születésétől kezdve megfelelő nevelési és fejlesztési tanácsokkal tudják ellátni a szülőket.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére