Doktornő mindent rendben talált, szép nagy petezsákot látott, már szívhangja is volt a picinek.Mondta, hogy amennyiben nem lesz panasz a 12.hétig, akkor a következő ultrahangra majd csak akkor kerüljön sor egy down-kór szűréssel egybekötve. Nos, mivel nem is volt panasz, azon kívül, hogy szinte a nap 24 órájában émelyegtem és volt, hogy hánytam is, sőt, így 12 hét+5 naposan végezték el a 12.heti uh-t. Mondanom sem kell, az a nap felejthetetlen volt a számunkra. Hogy miért is? Azért, mert akkor derült ki, hogy nem egy, hanem három pici szív is dobog egyszerre a pocakomban. Igen, három babáé. Nem akartuk elhinni, nem is tudom még most sem, hogy mit is éreztünk akkor a férjemmel.Hihetetlen még most is. Megtudni azt, hogy hármasikreid lesznek, ráadásul spontán...... egyből azon aggódtunk, hogy minden rendben legyen velük, nem számít semmi csak ők. Szerencsére minden rendben volt a terhességem végéig, ami az én esetemben a 32. hét volt, ugyanis akkor folyt el "A" babánál a magzatvíz. A családtagok sem hittek a fülüknek, mikor közöltük velük a nagy hírt. De szépen lassan mindenkiben kezdett ez az egész dolog tudatosulni. 28 hetes terhes voltam, amikor befeküdtem a klinikára. Sokat pihentem, kíméltem magam már otthon is. Egész jól viseltem a terhességet, a legrosszabb az volt, hogy csak a hátamon tudtam feküdni, mert csak úgy volt kényelmes, bár nem mindig volt ez igaz. A kórházban viszonylag gyorsan teltek a hetek, de azért nem volt könnyű.
Visszaemlékezés
Mintha tegnap lett volna, hogy 2015.04.03- án, Noémi (1480 gr, 39 cm), Petra(1720 gr, 40 cm) és Zolika(1400 gr, 42 cm) a délelőtti órákban, a terhességem 32.hetében egészségesen császármetszéssel a világra jöttek. Annyira friss az élmény, szinte hihetetlen,hogy máris eltelt egy év. Emlékszem a pillanatra, amikor a kórházi ágyban fekve elfolyt a magzatvíz. Akkor tudatosult bennem igazán, milyen nagy felelősség hárul is ránk, miután megszületnek a kicsik. Kismamaként 4 hetet, újdonsült anyukaként a három gyönyörű babánkkal pedig 5 hetet töltöttünk a DEOEC Női Klinikán. Ahogy a kórházban töltött idő, úgy ez az egy év is villámgyorsan eltelt.
A babák születése után
Mivel a babáink kicsi súllyal születtek, idő kellett ahhoz, hogy megerősödjenek, hiszen egyben az volt hazamenetelünk kritériuma is. Kicsik és törékenyek voltak, viszont gyorsan összekapták magukat. Az intenzív osztályon, inkubátorban csak egy napot voltak. Szépen, fokozatosan fejlődtek, hamar megerősödtek. Eleinte szondán keresztül kapták a lefejt tejcsit, majd fokozatosan szoktatták őket a cumisüvegből történő evésre, ami nagyon sok időt elvett, mert sokat aludtak még azon is. Sajnos egyiket sem tudtam szoptatni, mert a sok próbálkozás mellett, szépen lassan rászoktak a cumiból való evésre. Már ott is fárasztóak voltak a mindennapok. A férjem, Zoli amikor csak tudott, mindig bejött és segített a kicsik ellátásában, hiszen elég hamar kikerültek mellém a szobába. Születésük után 5 hét telt el, amikor is végre mindannyian hazamehettünk.
Végre itthon
2015.05.06- án hazajöhettünk, mivel a kicsik elérték a több, mint 2 kg-os súlyt. Nos, igen.Itthon már nyilván másabb volt minden. Nem voltak orvosok, sem ápolók, nem csipogtak a gépek sem. Csak mi voltunk öten. Hogy őszinte legyek tartottam tőle, hogy hogyan is fog ez az egész nekünk menni, egyszerre ellátni 3 babát, milyen lesz majd velük, hogyan alakul ki majd a napirendünk stb. Ahogy az lenni szokott, minden jött magától. És valóban, hamar belejöttünk a szülői szerepbe, nem okozott nehézséget megszoknunk egymást. A férjem két hónapig volt itthon velünk szabadságon,addig mindenbe besegített, a kicsik körüli teendőknél teljes mértékben kivette a részét, úgy ahogy most is, annak ellenére, hogy mai napig két műszakban dolgozik. Mi tagadás az első három hónap nagyon fárasztó és kimerítő volt. Felváltva aludtunk, vagyis csak pihentünk, nem sok időnk maradt két etetés között semmire. Közben jártunk ellenőrzésekre, ami szintén fárasztó volt, hiszen együtt elindulni is, nem kis szervezést igényel. De ahogy nőttek a kicsik, egyre könnyebb lett. Mivel koraszülöttek lettek, több odafigyelést is igényeltek. Megelőzés szempontjából heti kétszer gyógytornász segítette a mozgásfejlődésüket, a begyakorolt mozdulatsorokat viszont minden nap együtt elvégeztük.Mondanom sem kell, elég gyorsan telnek még most is a napok, minden időnket a kicsik teszik ki.
Mérföldkövek
Noémi, Petra és Zolika mai napig szépen fejlődnek, jó volt látni azt, ahogy napról-napra egyre ügyesebb és ügyesebbek lettek, fejlődtek. Vicces vagy sem, mindent füzetbe, naptárba vezetek még mindig. Eleinte ki és mikor mennyit evett, kinek hányszor volt kakija stb. A későbbiek során pedig azokat is mint például, ki hány kg és cm, vagy hány foguk van és hogy az mikor jött ki éppen, illetve azt is, hogy ki mikor ült először vagy állt fel, illetve indult el. Nagy dolgok ezek. Már egy két szót mondani,néha zajt csapni, egymást nevettetni, bennünket igazán boldoggá tenni azt nagyon tudnak. És ezekért a pillanatokért érdemes élni, értük érdemes. Nagyon szeretjük őket. Már túl vagyunk az első szülinapon, amit a családtagokkal együtt ünnepeltünk meg. Ma már 13 hónaposak, nagyon elevenek, nagy a mozgásigényük már most. Mindenki elindult már, jajj nekem..... :-)
Ha szakmai tanácsra vagy segítségre volt szükség, azt mindig megkaptuk a gyerekek orvosától és védőnőjüktől. Kaptunk segítséget a helyi önkormányzattól és a szociális támasztól is.
Nyilván nem sikerült volna ilyen könnyen átvészelnünk az eltelt egy év nehéz napjait, ha nem álltak volna mellettünk azok a családtagjaink, akikre számíthattunk ez idő alatt, és akik végig segítettek bennünket. Ezúton is köszönjük nekik.
Összefoglalva, milyen is volt ez az elmúlt időszak számunkra? Ha azt mondom, hogy a nehézségek ellenére is, amikkel néha szembe kellett néznünk, újraélnénk az elmúlt 13 hónap minden pillanatát, akkor azt hiszem meg is van a válasz.
Csukásné Vincze Klaudia története
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
