Jelenlegi hely

Hortobágyi programlehetőségek, Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpont

Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpont, Tourinform Hortobágy
Cím: 4071 Hortobágy, Petőfi tér 9.
Tel.: 52/589-000, 52/589-321, 52/369-140

A Hortobágyi Nemzeti Park hazánk első és legnagyobb kiterjedésű nemzeti parkja, amelyet 1973-ban alapítottak 52 ezer hektáros területen. A folyamatos bővítések révén a védett területek nagysága mára már elérte a 80 ezer hektárt. A nemzeti park 1999 óta a Világörökség része, 2011-ben pedig a területén jelölték ki hazánk második, Európa harmadik csillagoségbolt-parkját. A nemzeti park számos lehetőséget kínál vendégeinek, hogy minél jobban megismerjék a Hortobágy természeti értékeit és a pásztorélet hagyományait.

A Hortobágy élővilága – Természetrajzi kiállítás

Helyszín: látogatóközpont épület

A puszta természetrajzát és gazdag élővilágát bemutató kiállítás. A szikes pusztát, a mocsarat és a sziki erdőt, mint jellemző élőhelyet egy-egy dioráma, illetve ezekben jó néhány élőlényfaj preparátuma segítségével mutatja be.

Látogatható: a látogatóközpont nyitvatartási idejében. A kiállítások a látogatóközpont zárása előtt 30 perccel zárnak.

Bővebb információ a Nemzeti park honlapján

Darvak világa–A vándorok nyomában kiállítás

Helyszín: látogatóközpont épület

A daru a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság címermadara. A Darvak világa – A vándorok nyomában című kiállítás ezt a kivételes madárfajt, sőt öt kontinensen élő rokonait is igyekszik minél több oldalról bemutatni, illetve interaktív eszközökön keresztülsok ismeretet játékos formában átadnia látogatóknak.

Látogatható: a látogatóközpont nyitvatartási idejében. A kiállítások a látogatóközpont zárása előtt 30 perccel zárnak.

Bővebb információ a Nemzeti park honlapján

Fotó: Borza Sándor, Forrás: HNP facebook oldal

3D Mozi

Helyszín: látogatóközpont épület

A Hortobágy élővilágáról, természeti értékeiről készült 3D filmsorozat, mely a puszta életétmutatjabe4évszakonkeresztül. Egy-egy vetítés soránaz éppenaktuálisévszakot mutatjuk be vendégeinknek. Afilmek hossza egyenként 15 perc.

Vetítések időpontjai,bővebb információ a Nemzeti park honlapján

A pásztormúzeumi belépőjeggyel egy alkalommal 3D mozi vetítésen is részt lehet venni

Hortobágyi Pásztormúzeum

Helyszín: Hortobágy, Petőfi tér 1. 
Tel: 52/369-040

A Pásztormúzeum épülete eredetileg szekérállásként funkcionált, ahol megpihentek a pusztán átutazók és a vásárokra érkezők. A kiállítás élethű bábuk, élőképek, vetítések, hanganyagok segítségével mutatja be a 19-20. század fordulóján a Hortobágyra jellemző pásztoréletet.

Látogatható:

  • március 12 – 31., április: 10.00 – 16.00; hétfőn zárva
  • május, június: 9.00 – 17.00; hétfőn zárva
  • július, augusztus: 9.00 – 18.00 szeptember: 9.00 – 17.00; hétfőn zárva
  • október, november: 10.00 – 16.00; hétfőn zárva
  • december 1. – március 11: zárva

Ünnepnapok, szokásostól eltérő nyitvatartás rendje:

  • április 22.: 10.00 – 16.00
  • június 10.: 9.00 – 17.00
  • november 1.: zárva

Árak:  teljes árú: 1 400 Ft/fő, diák (6-26 év, diákigazolvánnyal)/ nyugdíjas: 700 Ft/fő , családi jegy (2 felnőtt, 2 gyerek): 2 800 Ft/család, (minden további gyermek/diák után kedvezményes árú jegy váltása lehetséges 400 Ft/fő áron)

A pásztormúzeumi belépőjeggyel külön díj megfizetése nélkül látogatható a 3D mozi és a következő kiállítások: a Körszín, a Hortobágyi csárda kiállítása.

Körszín kézműves kiállítás és vásár

Helyszín:  Hortobágy, Petőfi tér

A Körszín kiállítását a térségre jellemző kézműves mesterségek élőképszerű megjelenítése teszi különlegessé. Itt megtekinthető a szíjgyártó-, a fazekas-, a csizmadia-, a kovács-, kalapos-, mézeskalács készítő- és bognármesterek korhűen berendezett műhelye. Ajándékboltjában a térség kézműves mestereinek termékei is megvásárolhatók.

A Körszín előtt áll a Világörökségi Diploma átadásának emlékére, a Kilenclyukú híd pilléreit is alkotó dácittufából készült faragott kőoszlop.

Látogatható:

  • március 12-31., április: 10.00 – 16.00; hétfőn zárva
  • május, június: 9.00 – 17.00; hétfőn zárva
  • július, augusztus: 9.00 – 18.00 szeptember: 9.00 – 17.00; hétfőn zárva
  • október, november: 10.00 – 16.00; hétfőn zárva
  • december 1.-március 11.: zárva

Ünnepnapok, szokásostól eltérő nyitvatartás rendje:

  • április 22.: 10.00 – 16.00
  • június 10.: 9.00 – 17.00
  • november 1.: zárva

Árak: teljes árú: 500 Ft/fő, diák (6-26 év, diákigazolvánnyal)/ nyugdíjas: 250 Ft/fő, gyerek (6 év alatt)/nyugdíjas (70 év felett): ingyenes

A pásztormúzeumi belépőjeggyel külön díj megfizetése nélkül látogatható a 3D mozi és a következő kiállítások: a Körszín, a Hortobágyi csárda kiállítás

Fotó: Hortobágy-halastavi Kisvasút, HNP 

Hortobágyi csárda kiállítás 

Helyszín:  Hortobágy, Petőfi tér 1.

Az épület egykori vendégszobáiban található a Hortobágyi csárda történetét, a pusztai közlekedést és a csárda híres vendégeit bemutató kiállítás, viseletpróbával és fotópontokkal. Az egykori ivóban, mely ma étteremként működik, éppolyan szívesen várják a hosszú út alatt megszomjazott és megéhezett vándorokat, mint akár 300 évvel ezelőtt.

Látogatható:

  • március 12–31., április: 10.00 – 16.00; hétfőn zárva
  • május, június: 9.00 – 17.00; hétfőn zárva
  • július, augusztus: 9.00 – 18.00 szeptember: 9.00 – 17.00; hétfőn zárva
  • október, november: 10.00 – 16.00; hétfőn zárva
  • december 1. – március 11.: zárva

Ünnepnapok, szokásostól eltérő nyitvatartás rendje:

  • április 22.: 10.00 – 16.00
  • június 10.: 9.00 – 17.00
  • november 1.: zárva

Árak: teljes árú: 500 Ft/fő , diák (6-26 év, diákigazolvánnyal)/nyugdíjas: 250 Ft/fő, gyerek (6 év alatt)/nyugdíjas (70 év felett): ingyenes

A pásztormúzeumi belépőjeggyel külön díj megfizetése nélkül látogatható a 3D mozi és a következő kiállítások: a Körszín, a Hortobágyi csárda kiállítása.

Kadarcsi csárda kiállítás

Helyszín: 33-asfőút 86-os kilométer, a Keleti-főcsatorna hídjánál 
Tel.: 52/589-000

Az 1762-ben, a Kadarcs-ér mellett létesült vendégfogadóban a hortobágyi csárdák történetét, egykori konyhájukat, a letűnt alföldi betyárvilágot és a csárdahálózatot bemutató kiállításlátható az egykori vendégszobákban, az ivó kármentőjével és régies bútoraival a 19-20.század hangulatát idézi.

Látogatható: Előzetes bejelentkezéssel

Árak: teljes árú: 500 Ft/fő, diák (6-26 év, diákigazolvánnyal)/nyugdíjas: 250 Ft/fő, gyerek (6 év alatt)/nyugdíjas (70 év felett): ingyenes

Meggyes csárda kiállítás

Helyszín: A 33-as főút mentén az 54. vagy a 60. kilométerkőnél lekanyarodva, kizárólag gyalogosan (kb. 1 órás sétával) vagy kerékpárral, földúton. A megközelíthetőség időjárásfüggő!
Tel.: 52/589-000

Az 1770-re felépült és ma már a közúttól távolabb eső, ámde festői helyen álló csárda kiállítása a 19-20. század fordulóbeli bútorokkal, tárgyakkal berendezett tisztaszobát, füstös konyhát, az ivót és a csárdás szobáját mutatja be.

Látogatható: Előzetes bejelentkezéssel

Árak: nemzeti parki belépőkártya megváltásával látogatható

A „Csárdák útja” tematikus útvonal részletei

Hortobágyi Vadaspark

Hortobágy-Malomháza – Jegypénztár a Pásztormúzeumban 

Megközelítés: Kizárólag a Pásztormúzeumtól induló nemzeti parki járművel, mely nyitvatartási időben minden egész órakor indul. Visszaindulás minden félórában.

Az ősi puszta vadvilágát bemutató Hortobágyi Vadaspark lakói között láthatók az ember megjelenése előtt ezen a tájon élő, de a civilizáció térhódítása miatt a területről kiszorított állatfajok. A védett területeken ma is élő vadállatok is bemutatásra kerülnek. A vadaspark célja továbbá, hogy ezeket a fajokat olyan környezetben mutassa be, mely jól tükrözi a Hortobágy egykori, ember előtti arcát. A malomházi bemutató-terület erre kiválóan alkalmas, ugyanis itt jelen van az összes jellemző tájképi együttes: a ligeterdők, a mocsarak és természetesen a nagy kiterjedésű puszta. A kiállító teremben a kétéltűek és hüllők világát terráriumok, a puszta ősi élővilágát életnagyságú csontvázak, képes fajismertetők segítenek megismerni. A vadasparkban ajándékbolt, büfé és játszótér is található.

A Vadaspark látnivalóiról bővebben itt olvashatsz

A vadasparkban a nagyvadak testközelből történő megtekintésére extra szafari program keretében van lehetőség. A túra során terepjáróval lehet a vadlovak és őstulkok közelébe menni. Az emelt díjas program időjárásfüggő, időtartama kb. 25 perc; maximális létszám 7 fő.

 Programra való jelentkezés a helyszínen a vadaspark ajándékboltjában lehetséges.

Árak: teljes árú: 1 600 Ft/fő, gyerek (3-6 év)/diák (6-26 év)/ nyugdíjas(65 év fölött, vagy nyugdíjas igazolvánnyal): 1 000 Ft/fő, családi jegy (2 felnőtt, 2 gyerek): 3 400 Ft/család, minden további gyermek/diák után kedvezményes árú jegy váltása lehetséges 600 Ft/fő áron, szakvezetés: csoportoknak igényelhető előzetes bejelentkezéssel , extra szafari program: 1 200 Ft/fő (a belépőjegyen felül), extra szafari program családoknak: 1000 Ft/fő (a belépőjegyen felül)

Nyitvatartás:  információk itt

Fotó: Hortobágyi Vadaspark, HNP facebook oldala

Hortobágy-halastavi Kisvasút

Hortobágy-Halastó - Jegypénztár a Halászbárka Halastavi Fogadóközpontban (Hortobágy-Halastó településrészen)

A hortobágyi halastavak Közép-Európa egyik legnagyobb halastórendszerét alkotják, amelyek a tógazdasági hasznosítás mellett változatos és gazdag élővilágot rejtenek. A 2000 hektáros központi tóegység a Hortobágyi Nemzeti Park megalakulása óta védett. Különösen értékes az itt fészkelő és átvonuló madárvilág. Az elmúlt több mint 40 év alatt közel 300 madárfajt figyeltek meg a tavakon, ezzel a halastórendszer Közép Európa egyik legismertebb madár élőhelyévé vált. A kisvasúttal – mely az egyetlen halastavi környezetben futó személyszállító kisvasút Magyarországon kellemes utazás tehető, hogy a vendégek felfedezzék az egyedülálló tájat és a halastavak gazdag madárvilágát.

Kisvasút menetrend itt érhető el.

A Kisvasút történetéről és a látványosságokról bővebben itt olvashatsz

Bejelentkezés: a HNP Látogatóközpont elérhetőségein lehetséges! Kisvasút jegypénztár nyitvatartása a menetrendhez igazodik.

Árak: Jegyár (a kisvasúton csak menettérti jegy vásárolható),  teljes árú: 1 600 Ft/fő, gyerek (3-6 év)/diák (6-26 év)/ nyugdíjas(65 év fölött, vagy nyugdíjas igazolvánnyal): 1 000 Ft/fő, családi jegy (2 felnőtt, 2 gyerek): 3 400 Ft/család (minden további gyermek/diák után kedvezményes árú jegy váltása lehetséges 600 Ft/fő áron), különjárati díj csoportok részére: minimum 30 000 Ft/alkalom

Halászbárka Halastavi Fogadóközpont

A Halászbárka Fogadóközponttól indulhatunk el a hortobágyi halastavak bemutató terület megtekintésére mind gyalogosan, mind kisvonattal, vagy kerékpárral. Az épületben büfé, mosdó, előadóterem, kiállítás, ajándékbolt és a kisvasúti jegypénztár található. Parkolója autóbuszoknak is megfelelő. Kerékpárkölcsönzés a pénztárban biztosított

Megközelítés: Autóval a 33-as főút 67. kilométerkőnél található leágazásnál, Hortobágy-Halastó irányába. Vasúton, a Debrecen-Füzesabony vonalon Hortobágyi-Halastó állomástól kb. 200 méterre.

Forrás: www.hnp.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére