Jelenlegi hely

Pünkösd ünnepe Európában

Pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli meg. A legtöbb európai országban ünnepnap, melynek megünnepléséhez számos hagyomány kötődik.

Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. (Apostolok cselekedetei 2:1 - 2:4, Károlyi-Biblia)

Pünkösdi népszokások

Magyarországon ilyenkor választottak a fiatal férfiak pünkösdi királyt maguk közül, aki utána a következő királyválasztásig „uralkodhatott” – az ivóban ingyen ihatott, és minden mulatságra meghívták.

Székelyföldön ilyenkor rendezik a Csíksomlyói búcsút. Európa és a világ számos országából ilyenkor több százezer zarándok látogat a helyi kegytemplomhoz, ahol együtt várják a szentlélek eljövetelét.

Franciaországban és Angliában a hagyományos istentiszteleten gyakran csendül fel a szentlélek eljövetelére emlékeztető trombitaszó.

Sok helyen a pünkösdi viselet a fehér. A hagyomány szerint ebben az időszakban gyakran kereszteltek, és a frissen keresztelkedettek fehér ruhába öltöztek.

A litvánoknál a pünkösd összefonódik a pogány nyírfaünneppel, de számos ország hagyományában fontos szerepet játszanak a növények, virágok, amelyekkel feldíszítették az utcákat, házaikat ilyenkor.

A pünkösdi népszokásokban főleg a termékenység és a nász szimbolikus megjelenítése dominál.

A hagyomány szerint a nagy nyári munkák kezdete előtt mindenhol ünnepeltek. Köszöntötték az új életet, imádkoztak a bő termésért, gyermekáldásért.

A római birodalomban májusban tartották az ún. Florália ünnepeket, mellyel Flórának, a növények, virágok istennőjének áldoztak.  

A pünkösd ünneplésében máig fontos szerepet játszanak a virágok: Magyarországon elsősorban a pünkösdi rózsa, a rózsa, a jázmin és a bodza.

Pünkösd Európában


A pünkösd elnevezése az EU országaiban.
Forrás: www.europapont.blog.hu

Pünkösd elnevezése az országok egy részében a görög πεντηκοστή [pentekoszté], azaz ötvenedik szóra vezethető vissza. Ebből a szóból származik a mi pünkösd szavunk is.

Csakúgy mint Angliában a Pentecost, Olaszországban Pentecoste, Franciaországban Pentecôte, és Nemetországban a Pfingsten. Az elnevezések egy másik csoportja a pogány ünnepekhez és a nyár várásához kapcsolódik, így például a román Rosalii vagy az észt suvistepüha elnevezések.

Emellett vannak olyan országok, ahol a pünkösd szóban valamilyen formában megjelenik a szentlélek vagy a lélek szó is: például a lengyel Zesłanie Ducha Świętego-ben, vagy az angol Whit Sundayben a fehér szín. További részletek olvashatók a nyest.hu oldalán az egyes elnevezések eredetéről.

Áldott pünkösdi ünnepet kívánunk!

Budapestimami

Forrás: Wikipédia és www.europapont.blog.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére