Jelenlegi hely

Helyi hírek

Oldalak

Debreceni diákok a Nemzetközi Csillagászati Diákolimpián

Debreceni diákok a Nemzetközi Csillagászati Diákolimpián

Két debreceni diák is indul magyar színekben a Nemzetközi Csillagászati Diákolimpián 2018 őszén Kínában.

Te lehetsz az alkotó! Rendhagyó kiállítással vár a Vojtina Bábszínház!

Te lehetsz az alkotó! Rendhagyó kiállítással vár a Vojtina Bábszínház!

Benne lenni az alkotásban. Szokatlan, különös, kivételes … egy kiállítás, mely akkor lesz érvényes, amikor bezár. Miért? Mert a nyitástól a zárásig folyamatosan változik, alakul, bővül, gazdagszik.

Elismerés a legjobbaknak! Debreceniek is a jelöltek között a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra!

Elismerés a legjobbaknak! Debreceniek is a jelöltek között a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra!

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, minden évben, munkájuk elismeréseként olyan orvosok kapnak, akiket a szakmai zsűri mellett pácienseik is érdemesnek tartanak arra. Évente kilenc orvos részesülhet az elismerésben, közülük hetet a nagyközönség választhat ki, a díjat alapító alapítvány pedig két szakmai díjat ad át.

Tehetséges Debreceni Fiatalokért pályázat 2018

Tehetséges Debreceni Fiatalokért pályázat 2018

Debreceni és 14-19 éves vagy? Gyere pályázz Debrecen Város tehetséges fiatalja címéért!

Családi veteményes

Családi veteményes

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének Felső-Tisza Régiójában a családok szakértői segítséggel készülhetnek a tavaszi kerti munkákra. Ehhez nemcsak vetőmagot kapnak az egyesületek és csoportok, hanem magas szinten képzett agrármérnök tanácsaival is megismerkedhetnek.

Új fedett piac épül a tócóskertben

Új fedett piac épül a Tócóskertben

A piac az igényeknek megfelelően korszerű lesz, ezzel a lakók régi vágyát sikerül most valóra váltani.

Nemcsak új tornaterem, de sportközpont is lesz az Epreskertben

Nemcsak új tornaterem, de sportközpont is lesz az Epreskertben

Új tornaterem és ezzel együtt egy, szabadidős sportlétesítmény építését tervezi a város az Epreskertben. A jelenlegi tornaszoba méretei még a kötelező óraszámot sem teszik lehetővé.

Kócos cirkusz a Vojtina Bábszínházban

Kócos cirkusz a Vojtina Bábszínházban

A Kócos cirkusz várja az érkezőket 2018. február 25-én (vasárnap) 10.00 órától a Vojtina Bábszínházban a Billentyűk című – Blattner Géza munkásságához kötődő - kiállítás és programsorozat  finisszázsának részeként.

Bábelőadás és tárlatvezetés utoljára a Billentyűkön

Bábelőadás és tárlatvezetés utoljára a Billentyűkön

A Billentyűk utolsó felnőtteknek szóló eseményét február 15-én, csütörtökön láthatjátok utoljára! 

Eltűnnek a régi strand épületei, egy évig várhatunk az újra

Eltűnnek a régi strand épületei, egy évig várhatunk az újra

Az ikonikus Zsolnay kacsás szökőkút az új strand dísze lesz. Az építkezési folyamat idén nyáron indul, s abban bíznak, már a 2019-es strandszezonban megnyitnak.

A döntőben már biztos helye van a Dal 2018 felfedezettjének

A döntőben már biztos helye van a Dal 2018 felfedezettjének

A Dal 2018 első elődöntőjének legnagyobb nyertese a debreceni Dánielfy Gergely aki saját szerzeményével, az „Azt mondtad” című dallal hódította meg újra a zsűrit és a közönséget.

Szíves kérdések szívből jövő őszinteséggel

Szíves kérdések szívből jövő őszinteséggel

Biztos a te életedben is voltak, vannak olyan pillanatok, napok, amikor úgy érzed minden a helyén van, minden olyan magától értetődően működik. Amikor azt érzed még a nehéz is könnyű és mindegy hogy alakul, te meg fogod oldani. 

Részleges látogatási tilalom

Részleges látogatási tilalom

Részleges látogatási tilalom lesz péntektől a Klinikai Központban.

Szereted a Debrecenimamit? Ha igen, így nem maradsz le a cikkeinkről!

Szereted a Debrecenimamit? Ha igen, így nem maradsz le a cikkeinkről!

Ha Facebook felhasználó vagy, és szereted a Debrecenimamit, egy kattintással beállíthatod, hogy továbbra is megjelenjenek a híreink, programjaink az üzenőfaladon.

Hároméves az Agóra Tudományos Élményközpont

Hároméves az Agóra Tudományos Élményközpont

2015. február 10-én nyitotta meg kapuit Debrecenben az Agóra Tudományos Élményközpont. A születésnap alkalmából rengeteg programmal és izgalmas kalandokkal várják az érdeklődőket. 

Huszár vagy Kossuth? Válassz, ki szeretnél lenni?

Huszár vagy Kossuth? Válassz, ki szeretnél lenni?

Gyere el az osztállyal, és bújj bele egy forradalmár ruhájába, éld át, mit jelentett harcolni a szabadságért 1848-ban!

Avantgárd Maszkabál várja az érdeklődőket

Avantgárd Maszkabál várja az érdeklődőket

Avantgárd divatbemutatóval, kiállításmegnyitóval és díjátadóval, tánccal, performanszokkal, bábos programokkal és filmvetítéssel kísért jelmezes maszkabálba várnak minden érdeklődőt február 9-én 19 órától egészen éjfélig a MODEM-ben.

A télnek annyi lesz Debrecenben

A télnek annyi lesz Debrecenben

Több napon át is űzik kicsik, nagyok és maskarások.

Elődöntőben a debreceni énekes-színészhallgató

Elődöntőben a debreceni énekes-színészhallgató

Az előadás hitelessége, átélése, és letisztult merészsége elvarázsolta a zsűrit és a közönséget egyaránt, így Gergely 45 ponttal azonnal az első helyre került biztos továbbjutóként.

Átadták a felújított Híd utcai rendelőt

Átadták a felújított Híd utcai rendelőt

A legjobb helyen történt a felújítás: a Híd utcai gyermekorvosi rendelőkben dolgozó orvosok három körzetben csaknem háromezer gyermeket, míg a területi védőnői szolgálat munkatársai pedig kétezer kicsit látnak el.

Búcsú a zászlótól

Búcsú a zászlótól

A hit megtartó ereje – Az Erdélyi Fejedelemség és Debrecen című időszaki kiállítás egyik ékessége Bocskai István fejedelem hadi lobogója. A lobogótól február 4-én, délelőtt 11 órától rövid ünnepséggel búcsúzik a múzeum.

Ez egy felnövekedés történet...

Ez egy felnövekedés történet...

Interjú Kolozsi Angéla rendezővel, a debreceni Vojtina Bábszínház új előadásáról.

Meghalt Tóth Kata írónő

Meghalt Tóth Kata írónő

Személyében nem az írónőség volt a fontos, hanem a bátorság. Ahogy megfogalmazta mindannyiuk helyett azokat a mondatokat, amiket egy szülő sem szeretne kimondani gyermekének.

Megújul a Tócóskerti piac nyár végére

Megújul a Tócóskerti piac nyár végére

Végre teljesül a tócóskertiek régi vágya, és leromlott állapotú szabadtéri piacot egy korszerű vásártér váltja majd fel a Holló László sétányon. 

Vakáció, de jó…. mikor is lesz az ovikban?

Vakáció, de jó…. mikor is lesz az ovikban?

Az Oktatási, Ifjúsági és Sportbizottság 2018. január 22-én, kedden határozott a debreceni óvodák nyári és téli nyitva és zárva tartásáról.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére