Jelenlegi hely

VIII. DESZKA Fesztivál

DESZKA  a kortárs magyar dráma nemzetközi seregszemléje Debrecenben

 Idén tavasszal, március 21-29. között nyolcadik alkalommal rendezi meg a Csokonai Színház a DESZKA Fesztivált, melyre mindig az előző év színházi vagy irodalmi szempontból legizgalmasabb kortárs magyar dráma előadásai kapnak meghívást. A kilencnapos DESZKA minden eddiginél változatosabb programot kínál. A meghívott bábelőadások a korábbiakhoz képest egészen új színt teremtenek: a nyolcadik DESZKÁN megalapítjuk a kortárs szerzők gyerekeknek és kamaszoknak szánt darabjaiból válogató GÖRDESZKÁT.

A hazai és határon túli magyar nyelvű színházakban évadonként körülbelül négyszáz előadást játszanak, amelyek közül nyolcvan-kilencven kortárs magyar darab. A fesztivál válogatói több mint hetven előadást néztek meg, ezekből állították össze az idei programot. Célunk a helyi színházi kínálat színesítésével meggyőzni a közönséget: érdemes a kortárs magyar darabokra odafigyelni. A 2014. évi Deszka Fesztivál tizenhat vidéki és öt fővárosi produkció mellett négy előadást lát vendégül Romániából illetve Erdélyből, és négyet Szerbiából illetve a Vajdaságból. A darabok háromnegyed része ősbemutató. Ritka és különleges alkalom, hogy egy kortárs magyar szerző magyar nyelvű darabját (Háy János: Gézagyerek) szerb színészek tolmácsolásában, szerb nyelven láthatja a közönség. Az előadások rendezői között van szlovák, román, szerb és francia nemzetiségű, különleges zene-tánc workshopunk vezetője pedig spanyol.

Az eddigi fesztiválok szakmai és közönségsikerére alapozva fontos a fesztivál műhely jellege, hogy hiteles és továbbgondolható képet nyerjünk a kortárs drámaírás és színházművészet aktuális helyzetéről. A DESZKA nem verseny: nincs zsűri, nincsenek díjak. A szakmai programban hagyományainkhoz híven személyesen találkozunk és együtt gondolkodunk a darabok szerzőivel, valamint felolvasó színházi előadásokat, workshopot, tematikus beszélgetéseket szervezünk. Felkértünk egy rendezőt, egy költőt és egy elméleti szakembert - Árkosi Árpádot, Tóth Erzsébetet és Nánay Istvánt -, hogy Művészeti Műhelyünk tagjaival együtt tekintsék meg az összes előadást, vegyenek részt a szakmai beszélgetéseken és a fesztivál végén zárókonferencia keretében értékeljék a látottakat, segítsenek felvázolni a trendeket, az alkotói irányokat.

Nagy megtiszteltetés, hogy a Színházi Kritikusok Nemzetközi Szövetsége (IATC/AICT) első idei szemináriumát - tíz résztvevővel - a Deszka Fesztiválon tartja. A kritikusszeminárium tagjai  Kanadából, az USA-ból, Svédországból, Oroszországból, Skóciából, Bulgáriából és Romániából érkeznek. Debreceni munkálkodásuk keretében tíz magyar előadást tekintenek meg angol nyelvű tolmácsolással, és hírüket viszik szerte a világba.  A Deszka művészeti vezetésének  jövőbeli célja, hogy nemzetközi színtéren jelenítse meg a magyar drámaírás jelenét, irányait, azok színházi feldolgozásait, valamint hogy a következő években idehozza a világ különböző tájairól azokat a színházi műhelyeket, amelyek a magyar drámaírók műveit dolgozzák fel.

A bábelőadások a korábbiakhoz képest egészen új programcsokrot teremtenek: a nyolcadik DESZKÁN örömmel alapítjuk meg a kortárs szerzők gyerekeknek és kamaszoknak szánt darabjaiból válogató GÖRDESZKÁT, melynek lebonyolításában a Vojtina Bábszínház a partnerünk.  

A DESZKA vendége lesz az utóbbi idők legelgondolkodtatóbb módon politizáló és legprovokatívabb előadása, a Titkaink, Pintér Béla és Társulata előadásában. A Szeged környéki rejtélyes gyilkos, Pipás Pista története a harmincas évek tanyavilágának „átkozott és áldott világába vezet.” A zenés, olykor kegyetlen, olykor kacagtató játékot a Szegedi Nemzeti Színház társulata hozza el Debrecenbe. A Hajdu Szabolcs rendezte, az alkotó ember útját nyomon követő Békeidőt, amely a bemutató óta több rangos fesztiválra is meghívást kapott, a 2012/2013-as évad legjobb előadásának kategóriájában jelölték a Színikritikusok Díjára. Külön öröm számunkra, hogy hosszú évek után újra a deszkánkon üdvözölhetjük Nagy Józsefet, akinek Wilhelm dalok című előadását (a darab magyarországi ősbemutató) Tolnai Ottó szövegei ihlették, és Horváth Csaba társulatát Agota Kristóf világhírű műve, A nagy füzet színpadi adaptációjával. Hangsúlyos szerepet kap idén a zene is: fesztiválunk Christian Paccoud koncertjével köszönti a tavaszi napéjegyenlőséget, a Lit és Mix könyvében egy képzeletbeli regény fejezeteit dolgozza fel Lajkó Félix és Döbrei Dénes, március 29-én a Quimby Teátrum „színházi szárnyalása” zárja a fesztivált, a Deszka hivatalos klubjában, a Vencel Sörözőben pedig esténként különböző zenei csemegék várják az érdeklődőket.

 

A Csokonai Színház rendezésében megvalósuló nyolcadik debreceni DESZKA Fesztivál egyszerre lesz a kortárs magyar dráma reprezentatív seregszemléje valamint a kortárs magyar kultúra nemzetközi reprezentációjának bástyája

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért nem tudsz fogyni? Dr Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus tanácsai

Miért nem tudsz fogyni? Dr Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus tanácsai

"Miért nem tudok fogyni?" Nézzük, van-e jó válasz, szakértői válasz a kérdésre!
Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére