Jelenlegi hely

Várják a sütni tudókat a Mentők napi Örömsüti átadáshoz!

A szirénázó mentőautót meghallván a gyerekeim mindig megkérdezik, hogy: Anya, hova megy a mentő? Jó lenne azt válaszolni, hogy remélem hozzánk sohasem kell jönnie, de már volt nálunk pár évvel ezelőtt...

Biztos többünknek eszébe jutott már a köszönet, a hála olyanok felé, akik segítségünkre siettek, ha bajban voltunk. Aztán, amikor minden lecsillapodik és a megmentőinknek nyoma vész eszünkbe jut, vajon megköszöntük e úgy nekik ahogy valójában érzünk és a sok köszönet elég-e?
Egy kis történelem: 1887. május 10-én alakult meg Budapesten az Önkéntes Mentőegyesület Kresz Géza fővárosi kerületorvos kezdeményezésére. A mentés ügye 1948-ig a társadalmi egyesületek kezében maradt, akkor jött létre az Országos Mentőszolgálat és ez által a mentés állami feladattá vált. Napjainkban az Országos Mentőszolgálat irányítja a különböző mentőszervezetek működését, szakembereket képez, valamint országszerte oktatja az oxyológiát, azaz a mentéstant. Május 10-ét a szolgálat születésnapjává nyilvánították, ekkor ünnepeljük A Mentők napját. Ezen a napon kitüntetéseket, pénzjutalmakat adnak át az életmentésben élenjáró orvosoknak, mentősöknek, egészségügyi dolgozóknak. (forrás: jelesnapok.oszk.hu)
Most lehetőséged van megköszönni, meghálálni a segítséget!
Mentők napi Örömsüti átadás Hajdú-Bihar megyében!  A kezdeményezés keretében a jelentkezők süteményt sütnek a mentőállomáson dolgozóknak. Várják azokat , akik részt tudnak venni a sütésben. Nem csak a sütéssel, hanem alapanyagokkal is hozzá lehet járulni az esemény sikeréhez.
 

A sütéshez a Facebookon indított eseménynél már lehet jelentkezni.
Jelentkezés itt

 
Bemutatkozik az Örömsüti csoport

Az Örömsüti csoport egy civil kezdeményezés, melynek ötletgazdája és névadója Prazsák Nikoletta. 2014.nov.12-én indult útjára, eredetileg egy tortás Facebook csoportból. Mára országszerte 40 nagyvárosban és vonzáskörzetében vannak csoportjaink. Tagjaink civil emberek, lelkes háziasszonyok, sütni szerető hölgyek, urak, akik ingyen, saját költségen készítenek süteményeket, ajánlanak fel sütéshez alapanyagokat, melyeket a helyi csoportok összegyűjtenek és intézményeknek, rászorulóknak adnak át előre megszervezett időpontban.

Átadásaink eredetileg ünnepek köré szerveződtek, de vannak olyan csoportok, például a debreceni is, ahol a támogatás folyamatosan, ünnepektől függetlenül történik. Logónkat Vámos Robinak, a Táblácska alapítójának köszönhetjük.

A debreceni csoport a Facebookon Örömsüti Debrecen néven található meg. A csoport vezetői Bézi-Kéki Anett és Nyiri Istvánné. Jelenlegi taglétszámunk 190 fő körül van, bár ebből csak kb. 30 fő az aktív felajánló, a többiek egyenlőre csak nézelődnek. A csoport 1,5 éves fennállása alatt gyűjtöttünk már süteményt gyermekotthonnak, hátrányos helyzetű gyerekeknek, leukémiás és egyéb tartósan beteg gyermeknek egyaránt. A Klinika Gyermekhaematológia osztályán fekvő, születésnapjukat a kórházban ünneplő gyermekeknek mi ajándékozzuk a születésnapi tortát, illetve a Gyermekremény Alapítvány által támogatott tartósan beteg gyermekeknek is felajánlóink sütnek egy-egy tortát születésnapjuk alkalmából.

Május 10-én, a mentők világnapja alkalmából csoportjaink országszerte egységesen a mentőállomásokat látogatják meg jólelkű felajánlók által készített süteményekkel, tortákkal.

A debreceni csoport a Debrecen, Derecske, Polgár, Hajdúszoboszló, Hajdúböszörmény Mentőállomások, illetve a Hajdúsámson Mentési Pont megajándékozását vállalta el. Az öt mentőállomáson összesen mintegy 250 mentős dolgozik.

Olyan felajánlókat várunk, akik gyakran és szívesen sütnek süteményeket, és szívesen ajánlják fel, hogy ezzel is mosolyt csaljanak a megajándékozottak arcára.

Ugyanakkor az Örömsüti nem csak a megajándékozottaknak nagy öröm, hanem nekünk felnőtteknek is. A csoport megalakulása óta barátságok jöttek létre és látva mások boldogságát, örömét mi is rengeteg élménnyel gazdagodtunk.


Mottónk : " Az ajándékozó bővelkedik, és aki másokat felüdít, maga is felüdül." Ezen az elven tevékenykedünk, ennek valóságát tapasztaljuk meg minden Örömsüti átadáson.
Örömmel várunk mindenkit, aki szeretne csatlakozni hozzánk és egyetért alapelveinkkel, szándékainkkal!

Facebook oldal

Bézi-Kéki Anett  és Nyiri Istvánné

az Örömsüti Debrecen csoportvezetői 

 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?
Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Az Űrhajózás Világnapját minden évben április 12-én ünneplik, mivel ezen a napon, 1961-ben Jurij Gagarin szovjet űrhajós elsőként repült a világűrbe a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén. Ez a nap remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzétek a világűr csodáit!
Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Ahogy a természet megújul tavasszal, úgy bennünk is megszületik a vágy a frissességre és a tisztaságra. A tavaszi lomtalanítás nemcsak a fizikai tér rendezéséről szól, hanem a belső harmónia megteremtéséről is. Amikor rendet teszünk a környezetünkben, azzal lehetőséget adunk arra, hogy a lelkünkben is könnyebbséget érezzünk. Nézzük meg, hogyan hozhat testi és lelki megújulást a rendrakás!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére