Jelenlegi hely

Újra igényelhetőek a lombgyűjtő zsákok, de idén már a neten

A rengeteg falevelet és zöldhulladékot idén is az önkormányzat által biztosított zsákokba gyűjthetik a debreceniek, de idén változik az igénylés és az átvétel módja.

A járványhelyzet miatt a debreceni önkormányzat képviselői nem személyese osztják majd a lombgyűjtő zsákokat, hanem interneten lehet majd igényelni.

Az avarégetés visszaszorítása nemcsak fontos környezetvédelmi és egészségügyi szempont, de március 5-e óta jogszabályilag is tilos.

Március 5-én lépett hatályba az Országos Tűzvédelmi Rendelet, mely szerint

az élet és értékvédelem jegyében a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése tilos. Aki mégis megtenné, 50 ezertől félmillió forintig tartó büntetést is kaphat.

Inkább védjük az avarlakó süniket például ilyen sünházakkal, gyakran esnek áldozatául az avarégetésnek

Változik a lombgyűjtő zsákok étvétele idén

Az igényelt zsákokat a szemétszállítási napokon viszik házhoz a Debreceni Hulladék Közszolgáltató munkatársai. Jó hír, hogy idén sokka több zsák áll a lakosság rendelkezésére; a tavalyi 70 ezerrel szemben idén már 200 ezerbe lehet majd tölteni a lehullott leveleket. 

Szeretnél zsákot igényelni?

Az igénylést az interneten lehet leadni a vírushelyzet miatt

szeptember 18-tól október 2-ig.

A zsákokat INNEN a mikertunk.debrecen.hu oldalról lehet igényelni.

A zsákokat október 9-ig folyamatosan viszik majd házhoz a szemétszállító cég munkatársai.

Az igénylők öt darab zsákot kapnak majd egy egységcsomagban a portaládájukba vagy a kukájuk mellé  a szemétszállítási napon. A zsákokat megtöltve ugyancsak a kuka mellé kell kitenni, s azt elviszik a szeméttel együtt. Zsákot azok is igényelhetnek, akik lakótelepen laknak, de van kertjük.

Forrás: dehir.hu

Nincs neted?

Akiknek nincs internet elérésük, azoknak most akár a szomszéd vagy egy rokon is segíthet. Egy emailcímről érkező regisztrációval több lakcímre is le lehet adni az igényt.

ADL - Debrecenimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére