Jelenlegi hely

Új helyen a felnőtt orvosi ügyelet Debrecenben

Július 2-tól, keddtől új időszámítás kezdődik a felnőtt orvosi ügyelet területén Debrecenben. Jóval nagyobb területen, klímatizált rendelőkben várja a betegeket a volt sebészeti klinika épületében.

Átvette a várostól az egészségügyi alapellátási feladatokat a Debreceni Egyetem, ezzel hazánkban elsőként jött létre egyetemi háttérrel működő, komplex intézeti alapellátó rendszer. A fejlesztés első lépéseként új, modernebb helyre költözik a felnőtt háziorvosi ügyelet.

Július elsejétől a Debreceni Egyetem Klinikai Központ új szervezeti egységének, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetnek a keretei között működik a városi felnőtt és gyermek háziorvosi ügyelet, a fogászati alapellátás és ügyelet, továbbá az Egészségfejlesztési Iroda, a Védőnői Szolgálat, valamint az intézet veszi át az iskola- és óvodaegészségügyi szolgáltatásokat is – jelentették be hétfőn a Klinikai Központban tartott sajtótájékoztatón.

Országosan egyedülálló és innovatív az, hogy mostantól egyetemi háttérrel működik az összes városi alapellátási funkció. Az új felnőtt orvosi ügyelet közvetlen összeköttetésben van a sürgősségi osztállyal, így azonnal további ellátást is kaphatnak a betegek.

A debreceni önkormányzat tavasszal kezdeményezte, és 2019. július elsejével át is adta az alapellátási feladatokat az egyetem klinikai központjának. Az új intézet működésétől azt várják, hogy a lehető legátláthatóbb, leggyorsabb és legmagasabb színvonalú ellátást kapja mindenki.

A sajtótájékoztatón szó volt arról is, hogy az intézet a jövőben felvállalja a fiatalok prevenciós ellátását. Egy olyan központot alakítanak majd ki, ahol a gyerekek az előírt szűrések mellett többek között speciális vizsgálatokon, egészségfejlesztő és drogprevenciós előadásokon vesznek részt.

Július 2-tól új helyen a felnőtt háziorvosi ügyelet: a Klinikai Központ főépületétől jobbra, a régi I. számú Sebészet, jelenleg az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina épületének bal oldalán.

Az ügyelet egy modern, légkondicionált teret kapott, és ezentúl 24 órában, egy vizsgáló és egy kivonuló orvosi egység áll a városi lakosok rendelkezésére. Amennyiben egy beteg nem sürgősségi vagy mentőszolgálati ellátást igényel,

az ügyeletet házhoz is lehet hívni, vagy tanácsot lehet kérni a 06-52-40-40-40-es telefonszámon.

A gyermek háziorvosi ügyelet változatlanul a Gyermekgyógyászai Klinika épületében működik majd, ahol egy új, önálló ügyeleti szobát alakítottak ki. Itt hétköznap 18-tól 8 óráig, hétvégén pedig éjjel-nappal várják a betegeket, telefonon a 06-52-416-275-ön érhető el.

 

Forrás: Unideb Sajtóiroda-MM

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére