Jelenlegi hely

Szülés utáni lelki egészség

A szülés utáni hónapokban az édesanya gyakran magára marad kétségeivel, félelmeivel és a nehézségekkel.Gyenge Ágnes, a Debreceni Egyetem végzős egészségpszichológia szakos hallgatója és társai azon dolgoznak, hogy ezen a téren változást érjenek el el és hatékony segítséget tudjunk nyújtani az édesanyáknak. Egy kérdőív kitöltésével most te is segíthetsz!

Tisztelt Kitöltő!

Gyenge Ágnes vagyok a Debreceni Egyetem végzős egészségpszichológia szakos hallgatója. A segítségüket szeretném kérni a kutató csoportom munkájához, illetve a szakdolgozatom létrejöttéhez. A kutató csoport munkája elsősorban a postpartum (szülés utáni) lelki nehézségek, az anyaság és anyává válás során fellépő problémák témakörét érinti.

Miért lehet érdekes/ hasznos ez a téma?

Az anyává válás minden nő életében egy nagyon fontos életszakasz, melyben egy addig ismeretlen helyzethez kell alkalmazkodni. A test és az életvitel változásai mellett kiemelt jelentőségű lélektani változások is végbemennek: új szerepekhez való alkalmazkodás, az énkép megváltozása, párkapcsolati változások stb.. A mai társadalom és egészségügyi ellátás, sokszor nem készít fel ezekre, a környezet pedig rengeteg elvárást közvetít a leendő anya felé, aki a média által egy idealizált anya képpel találkozik, amiknek nem könnyű megfelelni…

Sok más tényezővel kölcsönhatásban ( kevés támogatás a környezet részéről, anyagi nehézségek, korábbi lelki problémák stb.) mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy a szülés utáni hónapokban az édesanya magára maradjon kétségeivel, félelmeivel és a nehézségekkel. Ez ebben az  időszakban egyensúlyvesztéshez is vezethet, ami az anya jólléte mellett kihathat a gyermek lelki fejlődésére is . Jelenleg az egészségügyi ellátás sok figyelmet fordít a kismamák és a babák testi egészségére, és kontrollvizsgálataira, azonban a pszichológiai tényezőkre kevés hangsúly tevődik.

A csoportomban lévő társaimmal azon dolgozunk, hogy ezen a téren változást érjünk el és hatékony segítséget tudjunk nyújtani az édesanyáknak. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy minél több szempontból megismerjük a várandósok és az anyák érzéseit, lelki működéseit. Ehhez kérném a segítségüket az alábbi kérdőív kitöltésével!

Kérem, ha szeretné támogatni a kezdeményezést, egy megosztással segítse munkánkat!

 

A kérdőív ide kattintva érhető el

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére