Jelenlegi hely

Pályázattal segíti az Emmi a fiatalok felkészülését a munkára és a családalapításra

Ötmilliárd forintos európai uniós forrásból, egy 2020-ig szóló program keretében pályázati úton segíti az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a fiatalok felkészülését a munkába állásra és a családalapításra.

Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta: a 12-35 éves korosztályt szeretnék megszólítani, és eljuttatni hozzájuk az őket érintő legfontosabb információkat. 

PékEnnek fontos eszköze az Új Nemzedék Központ, amelynek egyik kiemelt feladata, hogy segítsen a fiatalok életpályájának tervezésében, azaz szakértői tájékoztatást adjon a különböző ösztöndíjakról, továbbtanulási és vállalkozási lehetőségekről, illetve a munkába állást és a családalapítást segítő programokról - hangsúlyozta.

A központ húsz kihelyezett kontaktirodájában a pályázat keretében közösségi tereket is létrehoznak, valamint a központ munkatársai továbbra is megtalálhatók lesznek különböző fesztiválokon és rendezvényeken - tette hozzá.

Szintén a pályázati forrásból valósul meg 2016-ban egy ifjúságkutatás, amelynek keretében nyolcezer fős minta alapján térképezik fel a fiatalok érdeklődési körét, életvezetési szokásait - mondta az államtitkár, hozzátéve, 2000 óta négyévente készítik el ezt a kutatást, amely fontos visszajelzést ad az ifjúság aktuális helyzetéről.

Novák Katalin kitért arra, hogy uniós forrásból egy önkéntesközpontot is létrehoznak, amely az önkéntes tevékenységet országos szinten koordinálja majd. Megjegyezte, az érettségi feltétele a kötelező közösségi szolgálat teljesítése, ezért a nemrég elindított önkéntesportál, a www.onkentes.gov.hu mellett a központ is segítséget nyújt majd ennek elvégzésében.

Köpeczi-Bócz Tamás, az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, a program öt évre szól, ezzel garantálják a tervezhetőséget és a kiszámíthatóságot. A célok közül kiemelte a fiatalok identitásának megerősítését, ezáltal elvándorlásuk megakadályozását bizonyos térségekből.

Úgy fogalmazott, a nemzetközi tapasztalatok szerint abban kell segítséget adni a mai ifjúságnak, hogyan lépjen be a társadalomba, a munka világába, és hogyan hangolja ezt össze a magánéletével és a családjával.

 
Szerelmespár
 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére