Jelenlegi hely

Óvodai ügyekben döntött az oktatási bizottság

Öt ügyeleti óvoda fogadja majd a debreceni gyerekeket a nyári szünidőben. A szülőknek írásban kell jelezniük, hogy melyikben kérnek ellátást gyermekük számára a nyári időszakban. Az oktatási bizottság ülésén elhangzott: tavaly többször előfordult, különösen a téli szünetben, hogy a szülők megigényelték az ellátást, mégsem vitték el a gyermeküket az ügyeleti óvodába.

- Ezért felelősséggel tartoznak. Az, hogy az étkezést az intézményben előkészítik a gyereknek, télen ugyanezt megteszik a fűtéssel, a személyzettel kapcsolatban, rendelkezésre áll a dajka, az óvónéni is, mindezek ellenére előfordul, hogy tizennyolc bejelentkezett gyermek helyett csak egy jelenik meg. Ez szerintem mindenképpen elgondolkodtató – mondta Szabó Gyula, az oktatási bizottság elnöke.

Az óvodai beiratkozás időpontja április 27. és 28., a pótbeiratkozás pedig május 10-én lesz – így döntött az oktatási bizottság. A testület egyúttal módosított néhány körzethatárt az óvodavezetők javaslatai alapján.

- Ők érzékelik azt, hogy az óvodába honnan és mennyien jelentkeznek a gyerekek, másrészről pedig új közterületek jelentek meg, ez pedig elengedhetetlenné teszi azt, hogy a határokat valamilyen szinten módosítsuk – hallhattuk Varga Andrást, az oktatási bizottság  alelnökét.
A gyermekeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, amelyik körzetben a család lakik, illetve amelyben a szülők dolgoznak.

Február 19-ig kell beadni az óvodai jelentkezési lapokat a szeptemberben kezdődő nevelési évre. Az önkormányzat március 21-ig értesíti a szülőket az eredményről.

 

Forrás: dehir.hu

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére