Anyaaa, gyere velem verset tanulni! Anyaaa, ez a póló nem jó, mert piros!! Annnyaaa, nem jó a tornacipőm, nyomja a lábamat!
- hangzik fel a lakás több pontjáról esténként szinte egyszerre, miközben az anyai mantra adja a ritmust: Könyörgöm, menjél már fürdeni! Ne felejts el hajat mosni! Fogmosás megvolt?! Táskába a nyelvtanfüzeted betetted? Ott láttam a nappaliban…
Klasszikus esti körkép a családoknál.
És képzeljétek, igen, tanultam verset a gyerekkel, viccesen átismételtük fogsikálás közben a nyelvtanszabályokat és nem piros pólót is kerítettem. Miközben elpakoltam a vacsora maradványait, összerántottam a nappalit, menetközben begyűjtöttem a szivacslövedékeket és pár szennyest a bútorok alól, találtam mosásra váró maszkokat, kioperáltam egy legofigurát a beszorult szekrényajtóból, wcpapírt vittem, tiszta törölközőt hoztam, kivettem a mélyhűtőből a másnapi ebédhez a húst, visszahordtam a szerelőládába pár apróságot…
Te is? Ja, értem, nálatok nem a lego szorult be, hanem Peti feje…
És ez így minden nap… de vannak különleges napok, mikor az Anyák napi verset tanulod egész héten a gyerekekkel, meló után futkorászol, hogy beszerezd technika és/vagy rajz órára szükséges különleges alapanyagot a különleges ajándékodhoz; persze gyerekenként mást; egész vasárnap délután a konyhát sikálod, mert valakinek kell valami ehetőt is főzni és rendet is tenni a meglepetés ebéd után; egész héten magyarázol a családnak, hogy ne szórják feleslegesen a családi vagyont általad utált desszertekre és másnap meghervadó virágokra; sírva tudnál fakadni, hogy gyanútlan és gyakorlatlan családtagjaidra rásózták a cukrászdában a régi, száraz sütiket…
A megváltást nem a sinusgörbeként felívelő anyák napi törődés adja majd meg az egész éves monoton vagyás után. Ez hiteltelen, akár fogyni az édesítőszeres kólától.
Csak egyet szeretnék, de igazán. Nyugalomban, Magam lenni a saját testemben és agyamban. Köszönöm az Anyák napját, de ezt a hivatalosat és kötelezőt én nem kérem, nálunk az van az év 365 napján. Félreértés ne essék, szeretem a családom. És nem akarok máshol és más lenni. De 365 nap ott vannak az agyamban, zsong tőlük a fejem egész nap, ha látom őket, azért, ha nem látom őket, azért.
nem felejti el a maszkot, kulacsot, kulcsot. Ne hívjanak fel az iskolából, hogy eltört, betört; ne szakadt gatya és elveszett üzenőfüzet fogadjon az iskolakapuban. Nem verik egymást a gyerekeim azon veszekedve, hogy kinek nagyobb a csokija, amit vonalzóval osztottam el köztük és kinek jutott több eper.
Ne attól érezzem magam Anyukának, hogy pakolok és emlékeztetek, békítek és könyörgök, sikálok és közben tökéletes Instaképként jógázom a lelkibékét a világra.
Örüljünk, hogy együtt lehetünk, oly illékony az idő, és az élet.
ADL - Debrecenimami
