Jelenlegi hely

Kézműves csoda egy debreceni álomkuckóban – aki egyszer betér, örökre rabja lesz

Debrecen egyik csendes kis utcájában találtam meg azt a varázslatos kuckót, ahol megáll az idő, annak aki belép. Itt tényleg ki lehet kapcsolni, kiszakadni a hétköznapi rohanásból, lehet alkotni és új ismereteket tanulni, vagy megtalálni az „Énidőt”. Aki egyszer beteszi ide a lábát, biztosan vissza akar térni.

Ez a hely nem más, mint Magyar Zita fazekas népi iparművész Kerámiakuckója, amely 2018-ban nyitotta meg a kapuit Debrecenben, a Keresztesi u. 7. szám alatt az agyag iránt érdeklődő gyerekek és felnőttek számára.

Magyar Zita fazekas népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere állami kitüntetés birtokosa.

2018-ban hívta életre Debrecenben a Magyar Zita Kerámiakuckót, melynek célja, hogy gyermekeknek, felnőtteknek átadja a fazekasság, kerámiaformázás, az agyaggal való munka, a díszítés szeretetét, fogásait, technikáit.

„Gyerekkorom óta az alkotás a lételemem. Mindig is keramikus szerettem volna lenni. Örülök, hogy a paraszti világ fantasztikus formavilágával, arányaival, díszítménykincsével ismerkedtem meg először, ezt feldolgozva próbálok a mai embereknek olyan kerámiát létrehozni, amely életük része lehet, gyökereinket is láttatja, és az én személyiségemet is kifejezi.”

Kertvárosi családi házhoz érkezünk. A kapun belépve – mint egy elrejtett gyöngyszem - hátul az udvarban bújik meg a korántsem szokványosnak látszó műhely. Az előtér, a kerti lóca, a falakon lógó apró kerámiadíszek mind-mind valami megfoghatatlan hangulatot árasztanak. Bent, bevallom, tátva maradt a szám. Kedves, bájos „munkahely” hívogatja az alkotni érkezőt.

Lehetsz gyerek vagy felnőtt, mehetsz egyedül vagy ismerőssel, biztos lehetsz abban, hogy ide vissza akarsz majd jönni.

Itt minden az agyag szeretetéről árulkodik. Amíg az egyik helységben a korongozás titkait tanulhatja meg az érdeklődő, addig a másik szobában formázni, festeni lehet. A házigazda, Zita igazán vendégszerető, apró falatokkal várja az érkezőket. (A lábamról teljesen levett, amikor kiderült, hogy még én is tudok lisztérzékenyként kedvemre valót találni.)

Kerámiakuckó (Debrecen, Keresztesi u. 7. szám)

Az épületben egy apró, de annál varázslatosabb bemutatóterem is helyet kapott Zita munkáiból. Alkotásai olyanok, mint ő maga, kedvesek, bájosak, légiesen finomak.

Jómagam konkrét ötlettel érkeztem, egy mini tündérkert megalkotása volt a cél, kertimádó sógorom szülinapjára. A kétalkalmas workshopon a saját kezeim között, de szakmai irányítás mellett született meg a végeredmény, amely nagy sikert aratott. 

Agyagozás közben megkértem Zitát, meséljen a Kerámiakuckó foglalkozásairól.

  • Mit takar a Kerámiakuckó kétalkalmas workshop elnevezés?

A Kerámiakuckó workshopok kétalkalmas tematikus foglalkozások, amelyek két egymást követő szombaton 2x3 óra időtartamban zajlanak. Igyekszem előre meghatározott témát adni, amely többnyire kötődik egy-egy közelgő eseményhez, jeles naphoz, de persze ilyenkor is bárki bármilyen elképzelést, egyedi igényt megvalósíthat. Első alkalommal a nyers agyagból korongon vagy szabadkézzel formázunk, majd másodjára az akkorra már kiégetett tárgyakat lehet festeni, díszíteni. Az elkészült munka az ezt követő héten hazavihető.

  • Kinek ajánlod ezeket a foglalkozásokat?

Elsősorban annak, aki szeretne különleges, egyedi ajándékot készíteni, vagy csak kipróbálná, milyen az agyaggal való alkotás és a korongozás, de annak is, aki szívesen kiszakadna néhány órára a hétköznapokból. Gyerekek és felnőttek egyaránt szoktak ezekre a foglalkozásokra érkezni. Gyakran jönnek a szülők gyerekeikkel, és együtt alkotnak.

  • Mikor vannak Kerámiakuckó foglalkozások?

A meghirdetett foglakozások idejét közzéteszem a www.magyarzita.com Kerámiakuckó menüpont alatt és a www.facebook.com/MagyarZitaKeramiakucko oldalon is.

Kerámiakuckóban készült munkák
  • Újdonság a Kerámia Kör és a Kerámiafestés!

A Kerámia Kör lehetőséget kínál az agyagozás iránt érdeklődőknek, hogy rendszeresebben és behatóbban foglalkozzanak az agyaggal, leginkább egy szakkörhöz hasonlíthatnám. Ezeken a foglalkozásokon alkalmuk lesz elsajátítani a korongozás alapjait, és többféle díszítésmódot kipróbálni.

  • Mikor van Kerámia Kör foglalkozás?

A Kerámia Kör szeptember 12-től indul, minden szerdán 15 és 19 óra között bárki eljöhet, akár heti rendszerességgel, akár csak alkalmanként, ahogy ideje engedi. A foglalkozások ára tartalmazza az agyagot, festéket, mázat és égetést.

  • Miben más a Kerámiafestés?

A Kerámia Kör ideje alatt kerámiafestésre is be lehet térni a Kerámiakuckóba. Nem mindenkinek van kézügyessége agyagból egy tárgyat formázni, vagy inkább a motívumok, színek szerelmese, esetleg gyorsan szeretne egyedi ajándékot készíteni, nekik találtam ki a Kerámiafestést. Az általam előre elkészített formákból Pl: bögre, tál, szappantartó és megannyi más formából választhat, amit már csak díszítenie kell. Ecsetet, kötényt biztosítok, tanácsot adok, megmutatom, hányféle módon viheti fel a színeket. Időkorlát nincs.

Minden előre elkészített darab be van árazva, csak ezt kell kifizetni. Ez az ár tartalmazza már a többi „hozzávalót”: a kerámiaformát, festéket, színtelen mázat és a kétszeri égetést.

Kerámiafestés
  • Hol érhetnek el az alkotni vágyók?

Telefonon a 20/912-6085 számon, továbbá a Facebookon vagy a honlapon.

Tündérkert (Debrecenimami)

- Kedit -

Fotó: Debrecenimami, Kerámiakuckó, Kézművesalapítvány

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére