Jelenlegi hely

Hamarosan minden önkormányzati iskola energiatakarékos lehet Debrecenben

Közel hétmilliárd forintból fejleszti intézményeit a város. A korszerűsítés mellett energiabarát óvodák, bölcsődék is épülhetnek.

Akár évi 8 millió forinttal lehet kevesebb a rezsiköltsége a Benedek Elek Általános Iskolának. Egymás után újítják fel a városi intézményeket. Barcsa Lajos alpolgármester a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában elmondta, az elmúlt két évben 12 milliárdot fordítottak az energetikai fejlesztésekre, s a következő években, a 2020-ig tartó uniós ciklus végéig minél több ilyen jellegű korszerűsítést terveznek a város oktatási intézményeiben.


Teljesen felújították nemrég a Benedek Elek Általános Iskolát.

 

Kiemelte, a Benedek Elek Általános iskola mellett a Fazekas Gimnáziumban, a Szoboszlói Úti Általános Iskolában, valamint a Gönczy Pál Általános iskolában is történt teljes körű fejlesztés, a Csapókerti, az Ibolya utcai és a Lilla Téri Általános Iskolában pedig napelemekkel igyekeznek megtakarításokat elérni.

Az alpolgármester tájékoztatása szerint 80-90, de akár 100 százalékos uniós támogatásokról van szó. Ez azt jelenti a jövőre nézve, hogy mintegy 8 millió forintos megtakarítást lehet elérni például a Benedek Elek Általános Iskolában, ahol a teljes  energetikai beruházás során napelemeket szereltek fel, felújították a homlokzatot, kicserélték a hőleadó rendszert, valamint fejlesztették a tornatermet. Kiemelte, csak úgy lehet jelentős megtakarítást elérni, ha teljes körű fejlesztéseket végeznek el. Mint mondta, dolgoznak azon, hogy melyek lehetnek azok az intézmények, amiknél megtörténhetnek majd az energetikai fejlesztések.

- Az Integrált Területi Programban az önkormányzat az unió felé vállalta, hogy felújítja energetikailag ezeket az intézményeket. Közel hét milliárdot szeretnénk erre a célra költeni, jelenleg a tervezési időszakban tartunk, így még nem tudni, hogy mindegyik intézményre jut-e forrás. Az önkormányzat az intézményei esetében több mint fél milliárdot költ évente villanyszámlák fizetésére, ha 100 milliót meg lehetne spórolni, akkor azzal már elértük a célunkat – közölte az alpolgármester.

Nemcsak iskolákat, hanem bölcsődéket is szeretne felújítani az önkormányzat, mely azt is vállalta, hogy 2018-ig 295 ilyen intézményi férőhelyet fog korszerűsíteni; megvizsgálják hol, melyik városrészekben van szükség új bölcsődére és óvodára.

A fejlesztéseknél olyan sorrendben haladnának, amely intézmények e legtöbb energiát használják el. Az alpolgármester megjegyezte, pontos adataik vannak arról, hogy négyzetméterenként az intézmények mennyi energiát fogyasztanak, szerinte az olyan intézményeknél, mint amilyen a Vénkerti Általános Iskola, csalóka a kép, hiszen ott például úszómedencét is üzemeltet az intézmény. Barcsa Lajos elmondta, a beruházásoknál a gyerekek és a pedagógusok komfortérzetét is jelentősen javítják, s ha a gyerekek látják, milyen energiatakarékos az adott intézmény, miért fontos ez, akkor jó eséllyel tudatos fogyasztót lehet belőlük nevelni akár már egész fiatal korban, és így felnőttként sem válnak pazarlókká.

A közel hét milliárd forintos forrás abban a 43,3 milliárd forintos programban van benne, ami Debrecen számára már garantált az Integrált Területfejlesztési Programban. Barcsa Lajos szerint ezekhez a forrásokhoz viszonylag könnyű lehet hozzájutni, de minden esetben energetikai tanúsítvánnyal kell igazolnia az önkormányzatnak azt, hogy az intézményekben komoly energetikai fejlesztések történtek. A támogatás nem csupán egy meglévő intézmény korszerűsítésére, hanem egy új óvoda, vagy bölcsőde létrehozására is fordítható, a meghatározott energetikai előírások betartása mellett – tette hozzá az alpolgármester.

 

Forrás: dehir.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére