Jelenlegi hely

Debreceni tölgy lehet az év fája!

Az Év Fája vetélkedő keretében nem a legnagyobb vagy legöregebb fát keresik, hanem azt, amelyik a jelölőknek valamiért fontos: fontos szerepet tölt be az ott élők mindennapjaiban, kapcsolódik hozzá egy fontos esemény, történet.

Ilyen gazdag történettel jutott a döntőbe a debreceni kocsányos tölgy is, mely a Déri téren áll 120 éve.

Az Év Fája és Európa Fája

A döntős fát a Matúra és Natúra Alapítvány/Természettár nevezte be az Ökotárs Alapítvány  Év Fája versenyére. A versenyt Magyarországon 2010-ben rendezték meg először, de egy évre rá már csatlakoztunk az Európai Év Fája versenyhez is.

Debrecen döntőse: a Déri téren álló kocsányos tölgy

Ezt az egész Európát összekötő versenyt 2011-ben szervezték meg először azzal a céllal, hogy a fák védelmének kérdése nemzetközi szintű témájává váljon. A versenybe az országos győztesek automatikusan kerülnek be, a szavazás minden év februárjában zajlik, az eredmény márciusban derül ki. Mindkét verseny célja, hogy a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére hívják fel a figyelmet.

Az Év Fája 2019-es nyertese, a kaposvári Szabadságfa

A nevezett fák közül a zsűri választotta ki a döntősöket. Ezek vesznek részt a nyilvános döntőben, melyben legtöbb közönségszavazatot kapó fa nyeri az Év Fája címet. Az idei évben 38 fát neveztek az Év Fája versenybe az ország különböző pontjairól. A zsűri 10 fát juttatott a döntőbe.

Szavazatukat az Év Fája weboldalán 2020. október 1-ig adhatják le! A július elejei szavazás állása szerint jelenleg a negyedik helyen áll a debreceni tölgy.

Korábbi európai nyertesek között nem egy magyar fa található: a tavalyi év győztese a pécsi havi-hegyi mandulafa, de első helyen állt pl. Bátaszék legöregebb tölgye, vagy az egri platánfa, de a dobogóra került még tatai vagy gödöllői fa is.

A 2020-as Európa Fája nyertese: a pécsi havi-hegyi mandulafa

Gyönyörű a debreceni fa története is, hiszen olyan központi helyen áll, ahonnan rengeteg fontos és különleges esemény tanuja lehetett. A verseny honlapján az összes benevezett fa története részletesen megtalálható.

Ebből a leírásból kiderül, hogy a mai Déri tér helyén egykor a Paptava, majd 1840-től a kollégiumi diákok természetrajzi oktatását szolgáló első nagyobb botanikus kert állt. Alig 30 éves volt tölgyünk, mikor látta a Déri Múzeum épületének megszületését (1924), majd a mai tér kialakulását (1928).
Tanúja volt 1956. november 4-én, mikor tankok jelentek meg a téren, és szétlőtték a szemben lévő posta épületét, azt feltételezve, hogy ellenálló központ működik ott. Figyelte, mikor legnagyobb festőnk, Munkácsy Mihály Krisztus trilógiájának monumentális alkotásait beemelik a Déri Múzeum kupolatermének ablakán.

Mint olvasható, a kocsányos tölgy hazánk egyik legfontosabb és legjellegzetesebb fafaja.

E példány a tér jobb oldalán található, impozáns, királyi megjelenése eleve figyelemfelhívó, kapitális mérete miatt pedig a Belváros legnagyobb és egyben legszebb védett fája.

Lessük a naptárt, hiszen az eredményeket október 17-én, egy díjátadó keretében teszik majd közzé!

ADL - Debrecenimami

Forrás: evfaja.okotars.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére