Jelenlegi hely

Debreceni diákok a Nemzetközi Csillagászati Diákolimpián

Két debreceni diák is indul magyar színekben a Nemzetközi Csillagászati Diákolimpián 2018 őszén Kínában.

Március 2-3-án a debreceni Agóra Tudományos Élményközpont adott otthont a a nemzeti középiskolai csillagászati verseny döntőjének. A tavaly ősz óta tartó verseny három selejtezőfordulóból állt, ezek eredményei alapján juthattak az országos döntőbe a csillagászat, űrfizika és űrkutatás iránt kiemelten érdeklődő, tehetséges diákok. A debreceni megmérettetésen legjobb teljesítményt nyújtó fiatalok alkotják a magyar olimpiai keretet, akik azután megkezdik felkészülésüket a 2018-as Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára.

24 diák versenyző között két agórás debreceni fiatal is ringbe szállt. 

Mindkét agórás diák bejutott a csillagászati olimpiai keretbe. Csire Roland 4., Tófalusi Ádám pedig 8. helyezést ért el a 2018. évi Országos Középiskolai Csillagászati Verseny döntőjén.

A debreceni versenyzőket, a Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának két diákját, az Agóra csillagásza, Zajácz György készítette fel.

Szeretettel gratulálunk nekik és felkészítő tanáruknak is!

A nyertes csapat: középen Csire Roland és Tófalusi Ádám versenyzők, valamint balról Zajácz György, jobból Kovács Gergő, az Agóra csillagászai

Az előző, 2017-es verseny november 12-21 között Thaiföldön volt, Magyarország 11 fős küldöttséggel vett részt ezen. Ezt egy rövidebb horvátországi tréning előzte meg, mely több közép-európai ország csapatával együtt zajlott. 

A debreceni megmérettetésen legjobb teljesítményt nyújtó fiatalok alkotják majd a tízfős magyar olimpiai keretet. A 2018-as Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára idén ősszel Kínában kerül sor. Izgalmassá teszi az idei versenyt, hogy a 13. diákolimpia házigazdája 2019-ben Magyarország lesz.

A programról részletesebb információk a verseny honlapján, itt találhatóak!

 

Fotó: Agóra Tudományos Élménypark

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére