Jelenlegi hely

Debrecenben is kártyáznak

Sok európai és magyar város példáját követve Debrecenben is lesz városkártya. Hogy mire is használhatják majd az ittélők? 

2020 első felében bevezetik az úgynevezett Debrecen városkártyát, mely legelőször a megújuló Nagyerdei strandra való kedvezményes belépéshez vehető majd igénybe. A jegy- és bérletárakra várhatóan átlagosan 30 százalékos kedvezményt nyújt a kártya. Remények szerint folyamatosan bővülő lehetőségekre, szolgáltatásokta használható a jövőben a kártya. 
A Belügyminisztérium nyilvántartási rendszerével is kapcsolatban áll majd a kártya, melyen feltüntetik majd a tulajdonosok nevét, fényképét, illetve egy azonosítószámot is.

Szavazz a legszebb plasztikra!

Debrecen hivatalos Facebook-oldalán szombaton hét városkártya tervet mutattak be s várják az internetezők véleményeit és szavazatait a nekik legjobban tetsző kártyára, mely Debrecen kártyája lesz. Szavazni január 19-e éjfélig lehet, a legtöbb reakciót kapó terv lesz a győztes. A szabályok itt érhetők el. A szavazás eredményét másnap, január 20-án teszik közzé.

Kinek lehet ilyen kártyája?

A kártyát azok válthatják majd ki, akik debreceni állandó lakcímmel rendelkeznek, azaz debreceni lakcímkártyájuk van. A Debrecen kártya az év első felében már kiváltható lesz, melynek menetéről a debrecen.hu oldalon található majd bővebb tájékoztatás.

 

ADL - Debrecenimami

Forrás: debrecen.hu és Debrecen város Facebook oldala

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére