Jelenlegi hely

3 laktató leves akár 30 perc alatt?

Több kardinális problémával szembesülhet napi szinten egy anyuka, ha a "mit együnk ma?" téma kerül szóba. Az első a „gyorsan valami meleget, laktatót” kérdése. A másik inkább a tálaláskor merül fel: a „már megint ez van? Tegnap is ezt ettük!” – felháborodott gyermekhangon szinkronizálva. Erre a két kérdéskörre alakult ki nálunk ez a „3az1ben” megoldás.

Érdemes gazdag, laktató levesekben gondolkodni. És igen, némi trükkel meg lehet csinálni egyszerre egy alaplevesből akár három különböző levest is egy főzéssel.

Az alapleves

Hozzávalók (4 személyre – 8 adagra):

2 sárga- és 2 fehérrépa, ¼ zeller, 1 kis fej vöröshagyma egészben, 1 gerezd fokhagyma, 3 közepes burgonya

Elkészítés módja:

A zöldségeket megtisztítjuk, a karikára vágott répát és fehérrépát, kockára vágott zellert feltesszük pirítani egy kevés olajra. Beledobjuk a hagymát egészben, és hagyjuk pirulni 6-8 percet legalább. Ez majd egy nagyon szép sárgás alapszínt fog adni a levesünknek. Felöntjük kb. 1,5 -2 liter vízzel és ízesítjük: sózzuk, borsozzuk, beledobjuk a fokhagymagerezdet is. Ha felforrt, kis lángra vesszük és beletesszük a kockákra vágott burgonyát.

Mi legyen belőle?

Ez az a pont, amikor el kell majd dönteni, hogy milyen levest is szeretnénk belőle csinálni. Én általában az első alkalommal ezzel kezdem, majd a következő étkezésre átvariálom kicsit. A következő verziókat kedveli a család:

1) Vegyes zöldséges:

Tehetünk a félig kész levesbe a burgonyával egy időben zöldborsót (forrástól számítva 7 perc alatt megfő, és még nem keményedik be), 6-8 db kisebb kelbimbót, pár dkg aprószemű tésztát, ami gyorsan megfő (pl. eperlevél).

2) Magyaros:

Ez egy fokhagymás-tejfölös rántással készült leves, kolbászkarikákkal és vajgaluskával.

Hozzávalók: Szükséges hozzá 1-2 gerezd fokhagyma, tejföl és liszt, édesnemes paprika, kolbászkarikák, a vajgaluskához egy tojás, liszt (amennyit felvesz), só és egy kis vaj.

Elkészítés módja: A leveshez hagyományos módon készítünk egy fokhagymás, paprikás rántást (nálam az arány: 1 púpos evőkanálnyi liszt, 1 kis gerezd fokhagyma, 1 csapot mokkáskanálnyi paprika és 3 evőkanálnyi tejföl). Ha felforrt a leves, jöhet bele a kolbászkarika. Amíg az átfő, elkészítjük a galuskát: a hozzávalókat összekeverjük, kicsit olajos vágódeszkára borítjuk és egy késsel kisebb galuskákat szaggatunk a levesbe. Ezzel a módszerrel olyan lesz, mint amit nagymamáink készítettek: kicsit nagyobb, háziasabb, olyan jól bele lehet majd „harapni”. Aki nem kedveli a lisztes rántást, mint sűrítési módszert, kipróbálhatja tört burgonyával sűríteni, úgy is nagyon finom.

3) Húsgombócos-tejfölös:

Az alaplevesbe darált húsból készült apró gombócokat teszünk, és fokhagymás tejfölös habarást készítünk hozzá.

Húsgombóc hozzávalói: 25-30 dkg darált hús, só, bors, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 1evőkanál reszelt parmezán, 1 tojás sárgája (ha elmarad, az sem baj).

Elkészítés módja: A húsgombóc hozzávalóit összekeverjük, a gombóc kb. 10-12 perc alatt megfő. Ha majdnem kész, behabarjuk a levest: 1 csapott evőkanál lisztet, 2 evőkanál tejfölt összekeverünk, majd lassan növekvő mennyiségű levessel temperáljuk, és a levesbe keverjük. Mire felforr, kész a húsgombóc is.

Konyhai időnyerő tippek:

Sajnos Caarog-féle időnyerővel nem rendelkezem és varázslatokat sem tudok. De azért akad néhány tippem, mellyel hosszabb távon időt és energiát lehet spórolni.

Zöldségek:

havonta egyszer pár perccel több időt szánok a zöldségpucolásra, és több levesre való adagot lefagyasztok.

Húsgombóc:

akciós pulykahúsból bevásárolok 1,5-2 kg-ot, melyből több, mint 200 minigombóc kijön, mely szintén 25-30 darabos adagokban bedobozolva a mélyhűtőbe kerül.

Ízesítés:

hogy ne legyen hamar unalmas a leves, lehet variálni az ízesítéssel:

  • Némi füstölt szalonna vagy tarja nem tudja elrontani a leveseket.
  • Ha van otthon gomba, megpárolva egy kisebb adagot szintén bele lehet keverni a levesekbe.
  • Ha nincs időnk a vajgaluskára, lehet helyettesíteni bolti csipetkével, kézi tarhonyával, konyhakész hűtött nokedlivel. Ennek a főzési ideje hosszabb, így már az elején érdemes beletenni.

Levesbetétek:

burgonyagombóccal, grízgaluskával vagy virslivel is kiváltható a húsgombóc. A burgonyagombóc is előre legyártható, fagyasztva több hónapig is tárolható.

- ADL - Debrecenimami

Fotók: ADL

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére