Jelenlegi hely

Egyszülő - Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány

Internet: www.egyszulo.hu

A gyermeküket egyedül nevelő szülők segítésére állami támogatással, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány közreműködésével alakul meg idén az Egyszülős Központ, amely szolgáltatásait az érintettek javaslatait figyelembe véve alakítja ki. A központ áprilisban elindította azon online szolgáltatásait, amelyekre a legnagyobb igény mutatkozik, így jogi, pszichológiai tanácsadást és mediációs segítséget kaphatnak a hozzájuk fordulók. Az online szolgáltatások az ország bármely részéről elérhetőek és ingyen lehet őket igénybe venni.

Az év második felében megnyíló központ munkáját segítő szakemberek köre folyamatosan bővül, munkatársai pedig tavasztól az online tanácsadásokon kívül rendszeresen szerveznek közösségépítő programokat, s a tervek szerint nyáron legalább száz gyermeknek biztosítanak majd kedvezményes táborozási lehetőséget.

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány 2005-ben alakult azzal a céllal, hogy segítséget, információt, kapcsolatteremtési lehetőséget nyújtson az egyszülős családoknak.

Az alapítvány elsődleges feladatának tekinti, hogy

- információt nyújtson a gyakorlati (jogi, pénzügyi stb.) kérdésekben

- szakértők segítsék az egyedülálló szülőket speciális problémáikban

- alkalmat teremtsen arra, hogy a szülők saját tapasztalataikon keresztül segítsék egymást

- a gyermeküket egyedül nevelők számára is megteremtse a munkahelyi és társadalmi esélyegyenlőséget

- megszüntesse az egyedülálló szülők elszigeteltségét, elmagányosodását

- lehetőséget teremtsen arra, hogy társadalmi párbeszéd indulhasson az

- egyre növekvő számú

- egyszülős családokról.

Az alapítvány működteti az egyszulo.hu/ portált.

Egyszülős csoportok, klubok határon innen és túl: LISTA ITT

Április 2-ától ingyenes támogatást biztosítunk a nehéz lelki terhekkel vívódó, krízishelyzetben lévő egyedülálló szülőknek az alábbiak szerint:

  1. Az ingyenes segítség egy-néhány órás konzultációt vagy e-mailes válaszadást biztosít a probléma komplexitásától függően. Nem jelent terápiát.
  2. A segítséget e-mailben, skype-on keresztül, telefonon vagy személyesen lehet igénybe venni, a lehetőségek függvényében.
  3. A tanácsadásra online kell bejelentkezni. 
  4. Márti kolléganőnk kezeli a beérkező kéréseket és igyekszik mindenkit elirányítani a számára megfelelő, rendelkezésre álló szakemberhez.
  5. A kéréseket a beérkezés sorrendjében tudjuk fogadni és feldolgozni, de igyekszünk mindenkinek mielőbb időpontot találni.
  6. Az alábiakban megismerkedhettek a velünk dolgozó pszichológusokkal, coach-okkal, terapeutákal, de ingyenes segítséget csak az alapítványon keresztül tudtok igénybe venni.

Az ingyenes segítségnyújtást mi koordináljuk, ezért kérjük, hogy igény esetén itt jelentkezzetek: JELENTKEZEM

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére