Jelenlegi hely

Újszülöttekért, koraszülöttekért Alapítvány

Iroda: 4032 Debrecen, Nagyerdei körút 98.
E-mail: koraszulottekertalapitvany@gmail.com

Alapítványunk célja, hogy nemcsak az egészséges, hanem a beteg újszülötteket és a koraszülötteket se válasszák el édesanyjuktól, mivel a korai kötődés elmaradása az egész életre súlyos kihatással lehet. Ezzel összhangban azt is célként tűzte ki, hogy az első életnapokat újszülöttjeink a lehető legbiztonságosabb helyen töltsék. Mindezek megvalósításához szükségesnek tartotta és szintén az alapító okiratba foglalta a családsegítő programok szervezését és az egészségügyi személyzet folyamatos továbbképzésében való közreműködést.


Megalakulásunkkor még országszerte az volt a bevett gyakorlat, hogy a szülők nem tartózkodhattak folyamatosan gyermekük mellett, sőt még a látogatási idő is korlátozva volt napi néhány órában.
E mellett a koraszülöttek nagy része nem olyan szülészeti intézményben született, mely újszülött intenzívvel is rendelkezett, hanem koraszülött transzporttal, vagy más mentőegységgel érkeztek a PIC központokba. Részben a szállítási traumának, részben a legmagasabb szintű szülőszobai ellátás elmaradásának következményeként sok intézményben magasak voltak a halálozási mutatók.
A Debreceni Klinika Neonatológiai Tanszékén 2001-től megvalósult, hogy a Klinika szülészetén megszületett koraszülötteket nem kellett szállítani, és már a szülőszobán az a felkészült team látta el őket, aki az intenzív részlegen a további gyógyulásáért fáradozott. Ennek is köszönhető, hogy 2003-tól országosan kimagaslóan alacsony mortalitási eredményeket produkált a debreceni koraszülött intenzív osztály.


A fenti eredmények alapítványunk támogatásának köszönhetően országszerte ismertté váltak, tekintettel, hogy minden évben mind orvos, mind szakdolgozói szinten, nagy számban előadóként és résztvevőként képviselhettük magunkat a leg-rangosabb országos perinatológiai és gyermekgyógyászati kongresszusokon.
Az országos elismerés inspirálólag hatott mind az alapítvány, mind klinikánk működésére. A Szülészeti Klinikán döntés született arról, amit az alapítvány korábban célként már megfogalmazott, miszerint a koraszülötteket szülő anyák akár hónapokig benn fekvő kísérő pácienskét helyet kapjanak a koraszülött részlegtől csak néhány méterre elhelyezkedő gyermekágyas osztályon.
A fenti döntés újabb kedvező változást hozott a koraszülöttek életminőségében. Azzal, hogy az anyák folyamatos jelenlétével több és mindig friss anyatej állt rendelkezésre, ritkábbá vált a koraszülöttek bélelhalása (NEC), kevesebb ideig szorultak vénás táplálásra, korábban és jobban gyarapodtak, valamint kevesebb lett a kórházi fertőzések száma.
A szülők egyre több ápolási feladatba bevonódva részeseivé váltak magának az ellátó rendszernek is. Újabb nagy változásként megjelent a kenguru módszer alkalmazása, amikor a koraszülöttek szüleik meztelen mellkasán, mint egy nyitott inku-bátorban időzhetnek. A kedvező változásokat észlelve évek alatt ebben is egyre „bátrabbak” lettünk, és nem csak a jól lévő, 1500gramm feletti koraszülöttek, hanem a légzéstámogatásra szoruló, legkisebb babáink is kikerültek édesanyjuk vagy édesapjuk ölébe.


Az évek alatt alapítványunk törekvéseit és osztályunk eredményeit nem csak konferenciákon ismertettük meg a kollégákkal, hanem postgraduális képzés keretében számos szakdolgozó és szakvizsgára készülő orvoskolléga töltött el nálunk hó-napokat régiónkon kívül Budapestről és dunántúli koraszülött intenzív osztályokról is.
Alapítványunk azonban a fenti, sokszor mérhető eredményeken túl a legbüszkébb arra a nehezen mérhető támogatásra, amit az anyák lelki traumájának, belső válságának feldolgozásához nyújt. Segítségével létrejött és folyamatosan működik egy önsegítő anyacsoport, amit önkéntes munkájával pszichiáter, illetve pszichológus kollégánk koordinál. Ez a csoport arra hivatott, hogy segítsen a gyászreakciót feldolgozni, segítse az egészséges kötődés kialakulását és felkészítse a szülőket lelkileg arra, hogy a további, számos gyermekével kapcsolatos teendőt a lehető leg-jobban és legnagyobb örömmel végezze.

 

KINCSES SZIGET

Debreceni Mentorház

4025 Debrecen, Petőfi tér 9., I. emelet

E-mail: tenyernyicsoda@gmail.com

Telefon: +36 70/779 3270

 

KINCSES SZIGET

Nyíregyházi Mentorház

4400 Nyíregyháza, Báthori u. 2.

E-mail: tenyernyicsoda@gmail.com

Tel.: +36 30/889 5957

 

KINCSES SZIGET

Szolnoki Mentorház

5000 Szolnok, Konstantin út 28. 3 em. 2. szám

E-mail:tenyernyicsoda@gmail.com

Telefon: +36 70/779 3268

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Készüljünk március 15-re!

Készüljünk március 15-re!

Készüljünk együtt, ünnepeljünk együtt!
7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is nyújtott a nők számára.
Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére