Jelenlegi hely

Pepe és családja

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első kérdésre, saját gyermekrajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Kislányom 5 éves lesz decemberben, öröm és boldogság, hogy van. Látni, ahogy napról napra fejlődik, egyre ügyesebb mindenben. Látni, ahogy kötődik, anya és apa jelenti a biztonságos hátteret, de már egyre fontosabbá válnak neki a barátok, kapcsolatok a kortársakkal.
Közhely, de tényleg a feltétlen szeretetet kapjuk tőle, és adjuk is neki:):

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

A legnehezebb amikor hiszti esetén esetleg én is türelmetlenebb vagyok, nem tudom úgy irányítani a dolgokat, ahogy szeretném. Kiabálni és büntetni nem szeretnék, nem is szoktam, jó lenne szép szóval, ráhatással megoldani az ilyen helyzeteket. Jó lenne tudni, hogyan lehet ilyenkor leginkább együttműködésre bírni a gyereket.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Régóta érdekel a téma, szeretném a hallott módszereket hasznosítani a gyereknevelésben. Szeretnék a kislányommal olyan bizalmi viszonyt kialakítani és megtartani a későbbiekben is, hogy kamaszkorában is én legyek az első, akivel megbeszéli problémáit, elmondja az érzéseit. Szeretném a gyerek önbizalmát növelni, sokat dicsérni, de úgy, hogy azért tisztában legyen a saját képességeivel.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Debrecenimami Partner Karitatív Testület
Hajdúság Éléskamrája
Ugrás az oldal tetejére