Jelenlegi hely

(néha)Tanácstalan család:)

Beküldő lakhelye: Győr-Moson-sopron megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

A legnagyobb öröm, mikor látom, hogy boldoggá teszi őket valami. A két éves nagyfiam esetében pedig az, amikor látom a büszkeséggel vegyes örömöt az arcán, mikor sikerül neki valami, amit addig nem tudott.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A szabályok betartatása, fegyelmezés.

A nagyobbik két éves múlt. Azt hiszem elérkeztünk az első dackorszakhoz. A kicsi most három hónapos. Bár konkrét jelét nem mutatja, de gondolom a nagytesót azért valamennyire megzavarta a pici érkezése, bár az első pillanattól tudott róla, és várta. Nagyon szereti, olyan nincs is, hogy ne ő legyen az első, aki elindul, ha a pici sír. Ennek ellenére, néha olyan, mintha direkt nehezítené a mindennapokat, mintha direkt akkor borítaná ki a vizet, enné le magát és kell neki valamiért azonnal anya, mikor épp pl.pelenkázom a kicsit. Gyakran előfordul, hogy nem fogad szót, és nem halkan játszik, mikor a hugit altatnám. Így szegényke nem tud pihenni. Ilyenkor végigmegyünk a szépen kérem, elmagyarázom, erélyesen kérem, kiabálok fokozatokon, de ha épp olyan napja van, akkor falra hányt borsó bármilyen kommunikáció... ez nagyon elkeserít, mert más napokon, vagy akár fél óra múlva első szóra megcsinál mindent.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Legfőképp azért, hogy a fent említett fegyelmezési problémáimra megoldást találjak, tanuljak, annak érdekében, hogy nyugodt környezetben, de szabályok közt tudjam felnevelni a gyerekeimet.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére