Jelenlegi hely

Kedves család

Beküldő lakhelye: Győr-Moson-Sopron megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját rajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

A legnagyobb öröm számomra, ha gyermekem jól érzi magát:társaival megtalálja a hangot,feladat közben gondolkodik, ötletei vannak, szívesen barkácsol.A piros pontért, dicséretért hajtja magát, amiért persze otthon is megdicsérjük, mert számára nagyon fontos a visszacsatolás.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

A sok nehézség közül a feleselés kezelése okoz a legtöbb fejtörést számomra, melyet gyermekem rögtön "bevet", ha nem tetsző válasz érkezik felé.
Végül megbeszéljük, bocsánatkérés is van, sőt: "többé nem fordul elő" is elhangzik, de sajnos újból megtörténik!

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretnék szembesülni hibáimmal és a megfelelő szakmai segítséggel és támogatással kijavítani azt, annak érdekében , hogy napjaink kiabálás mentesen, kevesebb stressz jelenlétében, lazábban induljanak és a nap végén ugyanolyan nyugalommal, békésen záródjanak!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére