Jelenlegi hely

Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Cím: 4030 Debrecen Szabó Kálmán u. 3-5.
Tel: 06-30-464-6301
Email: petofi@petofi-debr.edu.hu

Igazgató: Komáromi Julianna

www.petofitehetsegpont.hu

A Debrecenimami 2012 őszi "A mi iskolánk" című pályázata keretében több szülő osztotta meg gyermeke iskolájával kapcsolatos tapasztalatait. Az akkor beküldött véleményeket itt olvashatod:

  • A mi osztályunk nagyon jó, élen a tanítónénikkel és ez fontos a gyerekek számára!
  • A tanító nénik nagyon kedvesek és gyerekcentrikusak és jó pedagógusok.
  •  Lehetőség van focira, van társastánc és kötelező néptánc is. Az alsó tagozat nagyon erős és jó alapot ad az ötödik évfolyamhoz.
  • Az egésznapos iskolarendszeren belül a gyerekek játékosan, de mégis tudással feltöltve eltöltött napról számolnak be hazafelé tartva. A tanítónénik maximálisan átsegítik az óvodai játékos mindennapokból, az olykor-olykor kemény tudásszerzés birodalmába a kisiskolásokat, ezzel mintegy megszerettetve velük a tanulás és tudás szépségét.
  • Azért szeretjük, hogy ebbe az iskolába jár a fiúnk, mert olyan stabil tudást biztosít a gyereknek, ami majd a tovább tanulásnál bőven elég lesz ahhoz, hogy bármelyik középiskolában megállja a helyét. 
  • Gyermekközpontú, családias, ugyanakkor magas színvonalú oktatás folyik az iskolában. A gyermekek egyéni képességeinek figyelembe vételével tanítanak.
  • Jó az angol nyelvoktatás. Család centrikus az iskola.
  • Kellemes légkörben, gyermekszerető pedagógusok tanítják a gyerekeket. Felsőben kiváló az angol nyelvoktatás. Sokféle sportolási lehetőség közül választhatnak a gyerekek pl. foci, aerobik, tánc
  • Kicsi, barátságos iskola, nagyon kedvesek és felkészültek a tanító nénik.
  • Közel van, nem kell tömegközlekedést igénybe venni, egyedül is el tud menni/haza tud jönni a gyermek.
  • Lelkiismeretes, empatikus, gyermekszerető, jól képzett pedagógusok várják a leendő elsősöket. Már alsóban lehetőségük van a gyerekeknek különböző területeken kipróbálni a tehetségüket pl. grafika, néptánc, társastánc, foci, aerobik vagy akár zenei képzés keretén belül furulyázni is tanulhat a gyerkőc. Nekem mind a két kislányom idejár, nap mint nap örömmel mennek iskolába. Mindenkinek ajánlani tudom!!!
  • Mert barátságos közegben, magas színvonalon oktatnak a tanárok. Jó az osztályközösség, és a tanárnénik is nagyon kedvesek, szeretetteljesek.
  • Mert itt vannak barátaim,és jó játszani!
  • Mert nem kell tömegközlekedést igénybe venni, közel van, egyedül is el tud menni/haza tud jönni a gyerek.
  • Van néptánc, és társastánc is.
  • Minden szempontból megfelelő.
  • Nagyon családias a légkör,kedvesek,türelmesek a tanító nénik.
  • Nagyon jó tanítónői vannak a gyermekünknek.
  • nagyon kedvesek a tanítónénik! igazán családias a légkör!
  • Nagyon szimpatikus a pedagógusok gyermekszeretete, szakmai felkészültsége, türelme. 
  • sok lehetőséget kínál a gyerekek tehetségének kibontakoztatására vonatkozóan (művészet, nyelv, tánc, stb)
  • Szép, barátságos iskola, ami a lakhelyünkhöz is közel van, így nem kell a gyereknek túl korán kelnie. Nagyon szereti a néptáncot és a társastáncot is, valamint a kézműves jellegű foglalkozásokat.
     

Hozzászólások

A  Debrecenimami 2015/16. évi „A mi iskolánk” pályázatában szülők adtak választ arra a kérdésre, hogy „Miért szeretitek gyermeked iskoláját?” A válaszok itt olvashatók.

A tanítónénik gyerekcentrikusak és szakmailag jól felkészültek. 

Az iskola folyamatosan fejlődik. 

Lehetőséget biztosítanak , hogy a gyerekek városi versenyeken is részt vehessenek.

a gyermekem imád ide járni,én is ebben az iskoláben végeztem annó1991-ben!ő most a 2.-bében van mint én!imád minden tanárnénit!szeret oda járni,így aztán hajrá a mi iskolánknak!

 

 

 

Családias, barátságos iskola. Grafikai oktatás keretében a gyerekekből kihozzák a legtöbbet, kreatívvá válnak.

Nagyon jó pedagógusok vannak, szerető, összetartó csapatot kovácsoltak a gyerekekből, akik sikeresen veszik az akadályokat.

A mi osztályunkban pl. rendkívűl megbízhato pontos tájékoztatást kapunk nem csak a közelgő eseményekről,leckékről hanem a gyermekűnkkel kapcsolatos fejleményekről és mind ez köszönhető az odadaó tanító nénijeinknek.

A családban hagyománya van " a Petőfi "-nek. Ide járt Apa, a tesók és most a kicsi.Sok minden változott, de a lényeg nem: a tananyag elsajátítása mellett fontos a gyermek is!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére