Jelenlegi hely

Derecske látnivalói

Derecske – Létavértes kistérség
Derecskei járás
Megközelíthetőség: közúton Debrecen felől a 47-es úton déli irányban Berettyóújfalu felé, míg vasúton a Debrecen- Sáránd vonalon közelíthető meg.

REFORMÁTUS TEMPLOM

Derecske, Köztársaság u.97.
Tel: 54/410-079 

A régi településnek már a középkorban egyháza volt. A reformáció előtti templomból a torony alsó része maradt meg az 1775-ös újjáépítés idejére. Derecske temploma rézzel fedett tornyával együtt 1843. április 10-én porig égett. A gyülekezet nyomban elhatározta egy új és nagyobb templom építését, Poholni Ferenc debreceni építőmester tervei alapján 1945-re elkészült az új templom. A toronyban két harang hívogat az Istentiszteletekre, mindkettő Szlezák László munkája. Az 1160 kg-os harang az ún. "Hősök harangja", a 720 kg harang a "Kálvin harang".

A régi református parókia Derecske legrégibb épülete,1758-ban épült. A többször átalakított és felújított épületben ma Lelkészi Hivatal van. 

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM

Derecske, Templomkert u. 2.
Tel.:54/410-235 

A római katolikus plébánia késő barokk stílusú, XVIII. századi épülete, a város legrégebbi építményei közé tartozik. Mellette áll, a település hajdani birtokosainak, az Esterházyaknak házi kápolnájaként szolgáló, majd 1850 körüli bővítést követően a helyi katolikus híveknek átadott templom épülete.
Külön említést érdemel a katolikus plébánia telkén álló paplak, amely a mai napig szerencsésen őrzi egykori formáját. Helyet ad a Derecskei Zenei Napok rendezvénysorozatának. 

HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY  

Derecske, Dr. Muskó Sándor u. 19. 
Tel: 54/ 410-024

Nyitva tartás: megbeszélésre 

MŰVELŐDÉSI KÖZPONT

Derecske, Köztársaság u. 107. 
Tel: 54/410-060
 Nyitva tartás szezonban: H:-P:08-16 

A kézműves kör tevékenységei: szűrrátét készítés, fafaragás, nemezelés, vesszőfonás, szövés, hímzés, tűzzománc, bőrművesség, csont- és szarufaragás. Csoportok fogadása előzetes egyeztetés alapján. 
 

TÁJHÁZ

Derecske, Nyárfa utca 30.

A derecskei tájház lakóháza 1824-ben épült, háromosztatú, „kanfaros", nádtetős, oldaltornácos módos gazda¬ház. A tornácon vaskos tömbfaoszlopok állnak. Kettős pitvarajtajának külső szárnya - a veréce - faragott, egyedül¬álló különlegesség. A „kisházban" búbos kemence, a „nagyházban" lemeszelve század eleji virágos festés volt egykoron. Kerítésben álló katonaháza hajdú-bihari jellegzetesség. 



www.derecske.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére