Jelenlegi hely

Berekböszörmény látnivalói

Berettyóújfalui kistérség
Berettyóújfalui járás
Megközelíthetősége közúton a 4-es útról Püspökladánynál rá kel térni a 42-es útra, majd onnan Biharkeresztesnél dél felé kanyarodva kb. 10 km a Komádi felé vezető úton.

REFORMÁTUS TEMPLOM

4116, Berekböszörmény, Köztársaság u. 4.
Telefon: 54/433-049

A református gyülekezet a török uralom után, 1678-tól kezdett újra működni. Ekkor a -29,5° és -31° keletelésű, lepusztult templom falait felújították, fölé új tetőszerkezetet építettek. Ezt a középkori templomot egészen 1784-ben felújították, és a régi fa harangláb helyére II. József engedélyével különálló kőtornyot emeltek. 1794-ben újabb felújítások következtek. 1824-ben a szűkössé vált épület apszisát elbontva kibővítették és két oldalsó térrel megtoldották a hajót, továbbá összekötötték az addig különálló toronnyal. Szűkös ablakai helyett tágasabb ablakokat építettek.A 1998-99-ben régészeti vizsgálatokat végeztek a templomban. Így sikerült feltérképezni a középkori hajó alapfalait, szentélyét, illetve a déli fal magasan lévő, keskeny, osztósudár nélküli rézsűs román stílusú ablakait, melyet helyreállítva ma is megtekinthetünk. A korai Árpád-kori körtemplom maradványait, valamint a kőkeretezésű bejárati ajtót is ekkor tárták fel. A feltárások eredményeként így ma is látható az a XI. századi alap, melyre a XIII. század közepén gótikus templomot építettek.

1958 óta védett.

Kertjében található Kusmiczki Sándor és Bak Géza fafaragók által készített kopjafa, mely az aradi vértanúknak állít emléket. A kopjafát 1999-ben állíttatta az egyházközség.

CSÁKY-UDVARHÁZ

4116, Berekböszörmény, Köztársaság út 11.
Telefon: 54/433-032 
E-mail: szanto@amk-berekboszormeny.sulinet.hu 
Látogatás: Nyitvatartási időben

A másik jelentős műemléki látnivaló a Csáky-család 1761-66 között épített udvarháza, amely a Köztársaság út 11 sz. alatt látható. Az L-alakú hosszú épület boltíves tornácával és boltozatos pincéjével még kissé átalakítva is őrzi eredeti hangulatát, a nagygazda porta főépületének szerkezetét.  

A község főutcáját védett hársfasor szegélyezi.

KOSSUTH SZOBOR

4116, Berekböszörmény, Köztársaság tér

A település központjában méterre magasodik Kossuth Lajos méltán nevezetes mellszobra.
Az 1897. március 15-én emelt alkotás különlegessége, hogy a magyar történelem nagy alakjának ez az első  a Tiszántúlon - a világon pedig a nyolcadikként - emelt szobra.
A szobor talapzatának mellső és hátsó oldalán emléktáblát helyeztek el egy-egy felirattal. 

MILLENIUMI EMLÉKMŰ

4116, Berekböszörmény, Köztársaság tér

A millenium alkalmából elkészült egy új emlékmű, amely a község központjában, a Kossuth szobor közelében állíttított fel az önkormányzat.

www.berekboszormeny.icom.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére