Jelenlegi hely

Magyar Református Egységnap

Időpont: 2025. május 24. szombat 10:00 órakor 
Helyszín: Debreceni Református Nagytemplom (Debrecen, Piac utca 4-6.)

 

„Szántsatok föl új szántóföldet, ne vessetek a tövisek közé!” – Jeremiás próféta könyve negyedik fejezetének harmadik verse lesz az idei, debreceni, református Egységnap mottója.

Ez alkalommal is úrvacsorás istentiszteleten fejezhetjük ki összetartozásukat a világ számos pontjáról érkező magyar református testvérünkkel.

Az egység napját 2009 óta évről-évre megünneplik a gyülekezetek, 2014 és 2019 után idén pedig ismét rendeznek nagyszabású találkozót a cívisvárosban, amelyre a Kárpát-medence országaiban élők mellett tengerentúli szórványközösségek is érkeznek.

Az istentisztelet előtt és után is színes programokkal várjuk a kicsiket és a nagyokat egyaránt – közösség, játék, beszélgetés, jó hangulat!
Maradj velünk a teljes napra!

Nagyszínpaid programok: A Kossuth téri színpadon zenés műsor, szabadtéri istentisztelet, koncertek ITT

Ifjúsági színpad: A Déri téren felállított színpadra elsősorban a fiatalokat várjuk. 2025 egyházunkban az Ifjúság szolgálatának éve, ennek jegyében diákmozgalmak, határon innen és túl működő közösségek mutatkoznak be, és könnyűzenei előadók is fellépnek majd itt.

Nagytemplom: Az Egységnap délelőttjén Nőszövetségi konferenciát rendeznek itt, délután pedig kivetítőkön keresztül lehet figyelemmel követni a szabadtéri istentiszteletet.

Kistemplom: Kárpát-medence különböző pontjairól érkező református kórusok hangversenye 9.00 - 12.00 óra

Debreceni Református Kollégium:
A Kollégium Baráti Köre  ezen a napon tartja közgyűlését, és számos kiegészítő programot is szervez: XX. Szigethy Béla Kosárlabda- és Futballkupa - JÓKAI 200 – Jókai és a Kollégium könyvbemutató és kiállításmegnyitó - 10.00-18.00 Öregdiákok kézműves vására
A Debreceni Református Kollégium Múzeumának és Nagykönyvtárának kiállításai az Egységnapon ingyenesen látogathatók 9-18 óra között.

Emlékkert: Egységnap szombati programja a szimbolikus kenyérsütéssel kezdődik (9.00), a nap további részében pedig a gyerekeké lesz a terület. - INGYENES GYEREKPOGRAMOK

  • 10.00-13.00 „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket!” – gyermekprogramok a debreceni Vojtina Bábszínház társulatának vezetésével
  • 14.00 Gyermek-istentisztelet és mesedélután a kicsinyeknek
  • 16.30 Járjuk közösen a táncot! – táncház a Debreceni Népi Együttes tagjaival

Bővebb információ és részletes program: https://egysegnap.hu/


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Lehet balszerencsés vagy a legszerencsésebb szám, attól függ, honnan nézzük. A világ egyik legismertebb babonája, de hogyan lett az?
Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére