Jelenlegi hely

Mesterségek Ünnepe másként

Másképp, mint eddig, de megrendezik a Mesterségek Ünnepét. Idén a kézműves programok vidékre költöznek, országszerte hét helyszínen kézműves vásárral, látványműhelyekkel, mesterségbemutatókkal és kreatív népi játszóházakkal várják az érdeklődőket.

Rendhagyó módon rendezik meg idén a Mesterségek Ünnepét augusztusban és szeptemberben. A járványügyi korlátozások betartása mellett ötszáz főig fogadják a vendégeket a Budavári Palota Oroszlános udvarában augusztus 20. és 23. között.

Fellép többek között a Magyar Állami Népi Együttes, a Duna Művészegyüttes, Pál István Szalonna és bandája, megrendezik a „folkTREND!” divatbemutatót, az Örökség Egyesület és a FolKid Fesztivál gáláját.

Kézműves programok hét vidéki helyszínen

A Mesterségek Ünnepe kézműves programjai idén vidékre költöznek, országszerte zajlik majd a fesztivál augusztus és szeptember folyamán. Hét helyszínen kézműves vásárral, látványműhelyekkel, mesterségbemutatókkal és kreatív népi játszóházakkal várják az érdeklődőket.

Programok lesznek Debrecenben, Békéscsabán, Kisgyőrben, Mezőkövesden, Miskolcon, Székesfehérvárott és Zalaegerszegen.

Budapesti események

Az Összetartozunk alcímet viselő rendezvény a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza, a Duna Karnevál, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület és a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége közös kezdeményezésére és szervezésében valósul meg a Budavári Palota Oroszlános udvarában.

Augusztus 20-án napközben az Örökség Egyesület Táncoló, Éneklő Ország programsorozatával kapcsolódik a rendezvényhez, lesz hangszerbemutató, tánc- és énektanítás, pulyasarok, fotósarok és táncház is.

Fellép Pál Lajos a tanítványaival, jelen lesz a Sarjú Banda, valamint a Duna Művészegyüttes „Kis magyar táncrajz” előadása is bemutatásra kerül. Idén is megrendezik a szaktárca kezdeményezésére létrejött „folkTREND!” divatbemutatót. Az estet a 2. FolKid Gyermekfesztivál, majd az Örökség Egyesület gálakoncertje zárja.

A Mesterségek Ünnepe idei kiemelt témája a fejrevaló viseletek. Ehhez kapcsolódóan a rendezvényt szervező Népművészeti Egyesületek Szövetsége pályázatot írt ki népi kézművesek és dizájnerek számára. A felhívásra közel 60 alkotás érkezett, a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt pályamunkákból kiállítást rendeznek.

A díjátadóval egybekötött megnyitót augusztus 21-én 17 órakor tartják a Hagyományok Házában, ahol a tárlat szeptember 6-ig lesz megtekinthető.

Augusztus 21-én a Duna Karnevál vendége lesz a Fitos Dezső Társulat „A Magyar Falu” című nagysikerű táncprodukciója, valamint Pál István Szalonna és bandája jubileumi koncertje.

A Mesterségek Ünnepe hagyományosan a családok fesztiválja. Néhány program a Hagyományok Háza előtti Corvin téren a Nagyvárosi Folkudvar rendezvény keretében valósul meg. A négy nap alatt kézműveskedés, aprók tánca szórakoztatja a legkisebbeket.

Minden délután gyerekkoncert csendül fel, Bognár Szilvia, Szalóki Ági, Paár Julcsi és az interaktív zenés meseelőadásairól híres BaHorKa társulat előadásában. Esténként a Corvin téri kisszínpadon nép- és világzenei koncertek, éjszakába nyúlóan táncház várja a népzene és néptánc szerelmeseit.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére