Jelenlegi hely

Fokozottan ellenőrzik a gyereküléseket

Hétfőtől fokozottan ellenőrzik a gyereküléseket forgalmazó cégeket, hogy a szabványoknak megfelelő biztonsági eszközöket árulnak-e, illetve az autósokat is, hogy használják-e a gyermekbiztonsági rendszereket - erről a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) és az Országos Rendőr-főkapitányság munkatársai számoltak be hétfői sajtótájékoztatójukon.

Győri Gyula, az NKH elnöke elmondta: az akció meghirdetésének az apropója az volt, hogy egyre több kutatás igazolja, hogy a gyerekek - akik passzív résztvevői a baleseteknek - többször sérülnek meg vagy vesztik életüket közlekedési balesetben, mint betegségben, illetve más szituációkban. Hozzátette: ez is indokolja, hogy a gyermekek biztonságával többet kell foglalkozni.

Hangsúlyozta: a jogszabályalkotók igyekeznek a legoptimálisabb körülményeket megteremteni, de a szabályokat be is kell tartani. Hozzátette: a hatóság ugyanakkor a gyermekeket célzó intézkedésekkel - például kisfilmekkel, rajzfilmekkel - azt is szeretné elérni, hogy a gyerekek maguk is figyelmeztessék a felnőtteket a szabályos közlekedésre.

Győri Gyula leszögezte: az NKH elkötelezett abban, hogy minél kevesebb gyerek legyen a közlekedés bármilyen szintű áldozata. Úgy fogalmazott: "az ő biztonságuk a mi jövőnk".

Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság főosztályvezetője a héten kezdődött "biztonság hete" elnevezésű akció kapcsán ismertette: 1990-ben 107 gyerek halt meg Magyarországon közlekedési balesetben, közülük 47-en gépkocsiban utaztak. Tavaly 8 gyerek vesztette életét közlekedési balesetben és közülük ketten ültek személyautóban.

A rendőr ezredes hangsúlyozta: minden évben vizsgálják a passzív biztonsági rendszerek meglétét, a mostani akcióban is ellenőrzik a gyermekülések mellett a biztonsági övek viselését, illetve a motorosok esetében a bukósisak használatát.

Tavalyi felmérésekre hivatkozva Óberling József elmondta: a biztonsági övet az első és hátsó üléseken összesen a közlekedők 86 százaléka köti be, Franciaországban ez az arány 98 százalékos. A gyermekbiztonsági rendszereket a közlekedők 83 százaléka használja, a bukósisakot pedig az érintettek 95 százaléka. Hozzátette: Svájcban, illetve Írországban ez utóbbi arány 100 százalékos.

Érsek István, az NKH Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal vezetője arról beszélt, hogy az ellenőrzések során a hatóság munkatársai a biztonsági rendszerek - például a légzsákok, a biztonsági öv - műszaki állapotát nézik, a kereskedőhelyiségekben pedig azt ellenőrzik, hogy az áru megfelel-e a szabványoknak. Azt mondta: az akció a megelőzést is szolgálja, ezért egy tájékoztató kiadvánnyal is felhívják a figyelmet arra, hogy milyen gyermekbiztonsági rendszerek ajánlottak.

Az ellenőrzések időzítésével összefüggésben ismertette: nyáron van a legtöbb olyan baleset, amelyben gyermekek sérülnek meg, ezért is időzítették mostanra az akciót, hogy még a nyári utaztatásokat megelőzően felhívják a figyelmet a megfelelő gyerekülések használatára.

Tolna Sándor, a Pest Megyei Közlekedési Felügyelőség igazgatója a hétfőn kezdődött ellenőrzések első tapasztalatairól beszélt: munkatársai az M3-as autópályán, Gödöllő térségében vizsgálják az autósokat, továbbá egy babaáruházban ellenőriztek. Eddig kirívó szabálysértést nem tapasztaltak - tette hozzá.

Tolna Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy a technikai fejlődés révén változtak a biztonsági szabványok, ezért azt kérte, hogy lehetőség szerint új gyermekülést vásároljanak az autósok.

Az MTI kérdésére Óberling József ismertette: a szabálysértési törvény fix összegű bírságról rendelkezik azokkal szemben, akik gyerekülés nélkül szállítják a gyereküket. Ha az autós a helyszínen elfogadja és nem vitatja a helyszíni bírságot, akkor 15 ezer forintra büntetik. Ha azonban vitatja a rendőr állítását, akkor szabálysértési eljárás indul ellene, amely alapján a vele szemben kiszabható bírság a helyszíni bírság duplája, 30 ezer forint lehet.

Érsek István ugyancsak az MTI kérdésére kifejtette: ha nem szabványnak megfelelő gyerekülést találnak egy kereskedőnél, akkor megtilthatják a termék forgalomba helyezését.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is nyújtott a nők számára.
Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére