Jelenlegi hely

Elindult a bolti készpénzfelvétel

Megnyílik július 1-jével a lehetőség a vásárlással egybekötött készpénzfelvételre, amely havonta legfeljebb két alkalommal, 40 ezer forintot összességében meg nem haladó mértékben teszi lehetővé, hogy a vásárlók készpénzhez juthassanak - hívja fel a figyelmet a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Nincs külön díj

Ezen készpénzfelvétel után a vásárlók bankja nem számíthat fel díjat és költséget. A lehetőség a cash-back szolgáltatást nyújtó kereskedőknél és szolgáltatóknál lesz elérhető, ehhez az érintett kereskedőknek és szolgáltatóknak a POS terminált üzemeltető szolgáltatóval szükséges felvenniük a kapcsolatot.
Ahol a bankkártyás fizetési lehetőség már adott, ott az új szolgáltatás megjelenése gyorsan kivitelezhető - fűzték hozzá.

Nőhet a kereskedők forgalma

A GFM rámutat: a kormány várakozása szerint a cash-back szolgáltatás révén a kereskedők és szolgáltatók növelhetik forgalmukat és vevőkörüket. Továbbá olyan, főként vidéki területen nyújthat segítséget - hozzájárulva a vidék népességmegtartó erejének növeléséhez -, ahol a banki, pénzforgalmi intézmények kevésbé vannak jelen, és ahol az ATM-ek elérése is nagyobb távolságok leküzdésével jár.
Az intézkedés kapcsán idézik Túri Anikó közigazgatási államtitkárt, aki hangsúlyozta, hogy a cash-back szolgáltatás kiegészíti a jelenleg is érvényben lévő ingyenes készpénzfelvételi lehetőséget,

így a kormánydöntésnek köszönhetően végső soron 150 ezer forintról 190 ezer forintra emelkedik a díjmentesen felvehető készpénzmennyiség.

forrás: MTI
kép: pexels.com

- KAPOSVÁRIMAMI -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?
A természet mosolya

Mit suttog az erdő?

Pályázat típusa: Természetvédelmi-irodalmi vers,-próza,-meseíró pályázatKorosztály: több korosztály: általános iskolások és középiskolásokBeküldési határidő: 2025. június 20.
A természet mosolya

A természet mosolya

Pályázat típusa: természetfotósKorosztály: több korosztály: általános iskolások és középiskolásokBeküldési határidő: 2025. június 20.
Stockholmi Ifjúsági Víz Díj

Stockholmi Ifjúsági Víz Díj

Pályázat típusa: tudományos - nemzetköziKorosztály: 15 - 20 éves középiskolásokBeküldési határidő: 2025. február 23.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére