Jelenlegi hely

Döntött a Ház a gyed extra bevezetéséről

Elfogadta a parlament hétfőn a gyed extra bevezetéséről szóló törvénycsomagot, amely a gyermekvállalás ösztönzését célozza.

A törvénycsomag értelmében a jövő évtől a gyes és a gyed folyósítása mellett is vállalható munka a gyermek egyéves kora után. Testvér születése esetén gyermekenként válik jogosulttá a szülő az ellátásokra. Újdonság, hogy a nappali tagozatos felsőoktatási hallgatóknak és a friss diplomásoknak is jár majd gyed bizonyos feltételek mellett. A három- vagy többgyermekes kismamákat foglalkoztatók pedig újabb adókedvezményt kapnak.

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter törvényjavaslatát 321 igen szavazattal, 8 tartózkodás mellett hagyta jóvá az Országgyűlés.

A részletszabályok alapján ha a gyermekgondozási ellátások folyósításának ideje alatt újabb gyermek születik, a korábbi ellátás nem szűnik meg, hanem a jogosultság teljes ideje alatt továbbfolyósítják az összeget. Ez a hatálybalépés előtt világra jött gyermekekre is vonatkozik, ha 2014. január 1-je után újabb gyermek születik a családban.

Zárószavazás előtt rögzítették a törvényben, hogy az ikrek szülei egy évvel tovább jogosultak gyedre, azaz legfeljebb a gyermekek hároméves koráig.

A szülőknek a közös háztartásban élő gyermekeik után legfeljebb két gyest folyósíthatnak. A gyermekgondozási ellátásokat a szülők választása szerint bármelyikük igénybe veheti, egyidejűleg mindkét szülő azonban nem igényelheti.

A jelenleg hatályos szabályok szerint a gyed ideje alatt nem lehet dolgozni, a gyes mellett pedig - a gyermek egyéves kora után - legfeljebb heti harminc órában. Az elfogadott törvénycsomag ezen is változtat: korlátlanul engedélyezi a munkavállalást a gyermekgondozási ellátások mellett a gyermek egyéves korától.

A jövőben azok is jogosultak lesznek a gyedre, akik nappali tagozaton folytatnak felsőfokú tanulmányokat, és megfelelnek az előírt feltételeknek, így magyar nyelvű képzésben vettek részt a szülés előtti két évben, és volt legalább két félév aktív hallgatói jogviszonyuk. A hallgatói jogviszony szünetelését, illetve megszűnését követő egy éven belül szülő nők is jogosultak lesznek gyedre. Ennek összege - ha a hallgató még nem dolgozott korábban - a képzés formájától függően vagy a minimálbérrel, vagy a garantált bérminimum 70 százalékával egyenlő.

Január 1-jétől a nevelőszülői feladatok keresőtevékenységnek minősülnek majd, ami a terhességi-gyermekágyi segélyre (tgyás) való jogosultság szempontjából kizáró feltételt jelentene. A módosítás azonban lehetővé teszi, hogy a nevelőszülő a feladatait a tgyás folyósításának időtartama alatt is elláthassa.

A kormány indoklása szerint a gyed extrát a gyermekvállalás ösztönzése, az élve születések számának növelése, valamint a kisgyermekes szülők munkaerőpiacra visszatérésének támogatása érdekében vezetik be.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Hajdúság Éléskamrája
Debrecenimami Partner Karitatív Testület
Ugrás az oldal tetejére