Jelenlegi hely

dr. Hagymásy Nóra az "Év Női Példaképe Hajdú-Bihar vármegyében 2025" pályázat döntőse

KATTINTS IDE A SZAVAZÁSHOZ!

"A terápiák végénél még mindig könnyes a búcsú. Valamit mindenki hozzám adott, mindenkiből egy pici nálam maradt. Egy vicces megjegyzés, egy saját kézzel készített karkötő, egy gyermekrajz. Számtalan kedvesség, minden apró siker amivel örökre beírtuk magunkat egymás életébe."

Foglalkozás, szakmai sikerek

Dr. Hagymásy Nóra vagyok, Debrecenben születtem és élek. Eredetileg jogászként végeztem és a közigazgatásban helyezkedtem el. Mindig is éreztem, hogy a formahatározatokon túl, valami sokkal személyesebbre vágyom. Gyerekek életére hatással lenni, segíteni őket. Jó nagy kerülővel, újabb nyolc év tanulás és két diplomát követően jutottam el a logopédiához. Utólag visszagondolva mennyire egyértelmű lehetett volna.
A családom kiváló logopédus, orvos szakemberekkel büszkélkedhet, persze ez gyerekként, pályaválasztás előtt, fel sem tűnt. Már több mint tizenöt éve valóban örömmel járok be dolgozni minden reggel. Fejlesztő központunkban kicsik és nagyok beszédfejlesztésével foglalkozom. A legkisebbek beszédindításától kezdve, a pösze ovisokig, a fogszabályzós tinédzsereken át a sztrókon átesett felnőttekig. Lehetőségem van a terápiákon keresztül kapcsolódni valamennyi korosztállyal.
Nemcsak a páciensekre szűkül le a kapcsolat, hanem a legtöbb esetben az egész családot megismerhetem. Támogatjuk egymás munkáját a kitűzött cél érdekében.

A terápiák végénél még mindig könnyes a búcsú. Valamit mindenki hozzám adott, mindenkiből egy pici nálam maradt. Egy vicces megjegyzés, egy saját kézzel készített karkötő, egy gyermekrajz. Számtalan kedvesség, minden apró siker amivel örökre beírtuk magunkat egymás életébe. Annyira tudok örülni, ha a sikeres logopédiai terápia után a szülők így búcsúznak: jövünk nemsoká, tudod, a kistesó is beszédhibás!

Család

Talán furcsán hangzik de a Párommal harminc éve vagyunk együtt. Gyakorlatilag egymás mellett nőttünk fel és részesei lehettünk sok, sok változásnak, fejlődésnek egymás életében.
Két csodálatos gyerekünk által válhattunk szülőkké. Benedek húsz, Nándi tizenhat éves. Családunk életében a sport alapvető értékrendként funkcionál, mindenkit összeköt. Egy biztos alapot teremt, ahol a befektetett munka megtérül, ahonnan erőt meríthetünk. Hatással van az egészségünkre, a megjelenésünkre és az emberi kapcsolatainkra.
Sokan meglepődnek, hogy már szinte felnőtteknek számító gyerekeink a mai napig mennyire igénylik a társaságunkat, közelségünket.
Ami kettőnk között mindig is működött: élni és élni hagyni. Ez a gondolat négyőnk között is tökéletesen megállja a helyét.

Legnagyobb kihívás a munka és család összeegyeztetésében

Mindhárom diplomámat munka mellett szereztem. Ebből kettőt már a gyerekek mellett. Abból nem engedtem hogy a nappalainkat a tanulás határozza meg, a gyerekektől vegye el az időt. Így maradt az éjszakázás. Gyakorlatilag 5 óra alvással abszolváltam az éjszakáimat tizenöt éven át. Természetesen a konzultációk, vizsgák alkalmával a szüleim voltak a legfőbb támaszaim. Nélkülük biztosan nem ment volna. Kisgyermekes szülőként és pályakezdő logopédusként a legnagyobb kihívás az idő volt. A szombatokat végig dolgoztam. Hétköznap mindenki négy után szeretett volna órára jönni, így rendszerint csak altatásra értem haza. Tudtam, hogy ott még van egy nagyon értékes egy óránk. Az esti mese, beszélgetések, összebújások sose maradtak el. Az anyák napi műsorok megkezdésénél mindig rám vártak, a farsangi jelmezt kölcsönöztük és a ballagási tarisznyát is Anyukám nemezelte. Mindezek ellenére

a gyerekeink láthatták ahogy az álmomból valóság lesz. Megtanulták hogy nem feladjuk, hanem megküzdünk.

Én pedig tudtam, hogy egy fárasztó és hosszú nap végén ŐK várnak OTTHON!

SZAVAZZ AZ ÉV NŐI PÉLDAKÉPÉRE ITT!

A díjról

Az „Év Női Példaképe” pályázattal olyan Hajdú-Bihar vármegyei nőket szeretnénk bemutatni és elismerni, akik a munkában és a családi életben is ügyesen megállják a helyüket és elmondják: ők hogyan csinálják! 

A zsűri az összes benyújtott pályázatból hatot juttatott a döntőbe. A szavazó közönség dönti el, hogy ki lesz 2025-ben az Év Női Példaképe Hajdú-Bihar vármegyében.
Szavazás: 2025. március 10-én 00.00 órától - március 16-a 24.00 óra közötti időszakban lehetséges. Egy szavazó 24 óránként 1 szavazatot adhat le. A szavazáshoz nem kell regisztrálni.
Eredményhirdetés és díjátadó: 2025. március 21-én.

Felajánlott díjak:

  • oklevél valamennyi döntősnek és emlékplakett a díj nyertesének
  • A felajánlások folyamatosan érkeznek - Te is szeretnél csatlakozni? 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére