Jelenlegi hely

Újévi Gálakoncert

Időpont: 2024. január 2. kedd 19:00 órakor
Helyszín: Csokonai Színház (Debrecen, Kossuth u. 10.)

 

Az Újévi Gálakoncerten felcsendülnek a műfaj legismertebb dalai: szólók, romantikus duettek, vérpezsdítő ritmusok, hamisítatlan magyar dalok és az elmaradhatatlan Strauss-keringők és polkák. A közönség sokszínű válogatást hallhat a világ zenés színpadainak legnagyobb operett-sikereiből. Az esten a centenáriumát ünneplő Kodály Filharmonikusok mellett az ismert Rácz Rita – Haja Zsolt művészházaspár is sznípadra lép, vezényel Debrecen város főzeneigazgatója, Somogyi-Tóth Dániel.

Közreműködik: Rácz Rita, Haja Zsolt – ének / Kodály Filharmonikusok

Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel

Műsor:

Berlioz: Rákóczi-induló
Suppé: Könnyűlovasság-nyitány
Kálmán Imre: Marica grófnő – Marica belépő
Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő – Mr. X belépője
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő – Álom, álom, édes álom
Csajkovszkij: Diótörő szvit – Virágkeringő
Bernstein: West Side Story – I Feel Pretty
Bernstein: West Side Story – Tonight
Sosztakovics: Second Waltz

– szünet –

Ifj. Johann Strauss: Kék Duna keringő
Ifj. Johann Strauss: Tritsch-Tratsch-Polka
Lehár Ferenc: Mosoly országa – Vágyom egy nő után
Ifj. Johann Strauss: Mennydörgés és villámlás polka
Lehár Ferenc: Víg özvegy – Vilja dal
Kálmán Imre: Marica grófnő – Hej cigány!
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő – Emlékszel még?
Brahms: Magyar Táncok, No. 1, 5, 6
Ifj. Johann Strauss: Radetzky indul


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére