Jelenlegi hely

Behajtási Ünnep

Időpont: 2023. október 21. szombat 10:00 órakor
Helyszín: Hortobágy-Máta

 

Az idei évben is megrendezzük Hortobágyon a Behajtási Ünnepünket új helyszínen, a Mátai Ménes területén.

A Hortobágyon a régi népszokás hagyományait követve a pásztorok és jószágaik egyaránt a télre készülődnek, amikor is az állatokat behajtják a pusztai legelőkről a téli szálláshelyükre.

A rendezvényre érkezők testközelből találkozhatnak a pásztorok állataival - magyar racka juhokkal, nóniusz lovakkal, négyökrös bivalyfogattal, hatökrös magyar szürke szarvasmarha fogattal is, akik juhászaink, csikósaink és gulyásaink társaságában elvonulnak az érdeklődők előtt.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Darufesztivál programjának keretein belül színpadi műsorok, népi és természetismereti játékok, Kádár Ferkó Fotószínháza és kézműves foglalkozások várnak mindenkit. Idén rendhagyó módon a Darufesztivál ideje alatt korlátozott számban daruporta néző túrán vehetnek részt az érdeklődők a Hortobágyi Csárdától 10:15 és 11:15-kor induló elektromos busszal.

A nap méltó zárásaként az alkonyati darules túra résztvevői megfigyelhetik a darvak vonulásának lélegzetelállító látványát.

A rendezvényen ez előző évben újra felelevenített Pásztortűz-gyújtás hagyománya idén is életre kel, amellyel a pásztorok a legeltetési szezont búcsúztatják.

Helyszín: Hortobágy-Máta
Parkolás: ingyenes
Belépő: nincs, ingyenes a rendezvényen való részvétel

Programterv:

10.00: Megnyitó Majer Tamás kikiáltóval
10.00: Kuckó Művésztanya
11.00: Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia
12.00 Fekete Dávid bábelőadása
13.00: Daruporta szépítő verseny és a Darukonyha receptverseny díjátadó ünnepsége
14.00-16.00 Behajtási Ünnepség (Lovasaréna):
- Fogatok, szekerek, pásztorok felvonulása, bemutatója, örökös pásztorok bemutatása
- Csikós és Puszta 5 bemutató
- Méneshajtás
17.30 (Lovasaréna): Pásztortűz gyújtás

A rendezvény egész ideje alatt:

- Helyben készült bográcsos pásztor ételek
- Zöld játszósziget (MME, HOI és a HNPI játékok - természetismereti játékok)
- Kézműves foglalkozások és
- Kézműves kirakodó vásár (80-100 kézműves)

A Pusztai fogatozás ezen a napon nem lesz elérhető!

A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják!


Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére