Jelenlegi hely

Autómentes nap

Időpont: 2023. szeptember 22. péntek egész nap
Helyszín: Debrecen

 

A forgalmit felmutatva ingyen utazhatunk a DKV járatain az autómentes napon.

A város közösségi közlekedésének múltjában, jelenében és jövőjében is fontos szerepet játszanak az elektromos és a magasabb környezetvédelmi előírásoknak megfelelő járművek. A környezeti hatások közül a légszennyezés csökkenése a legfontosabb tényező. A 2009-ben az EURO 5-ös motorral felszerelt járművek forgalomba állításával éves szinten 5 tonnával csökkent a károsanyag-kibocsátás Debrecenben.

2014-ben a 2-es villamos elindulásával tovább csökkent a környezetterhelés, hiszen a villamos kiváltotta a város két legforgalmasabb autóbusz-viszonylatát, a 31-est és a 32-est. A 2022-2024 között forgalomba álló EURO 6 D motorral felszerelt autóbuszok közlekedtetése pedig több, mint 20 százalékkal csökkenti a CO2 kibocsátást. A 2022 augusztusában forgalomba állított 12 elektromos autóbusz üzembe állításával pedig 600 ezer kilométeres futásteljesítménnyel, évente 710,7 tonna CO2 kibocsátás kerülhető el – közölte a DKV Zrt.

A társaság jövőbeni tervei között szerepel új 3-as villamosvonal kiépítése. A villamosvonal megépülésével a közösségi közlekedés általi károsanyag-kibocsátás tovább csökkenne. A villamos gyors, pontos és kényelmes utazási lehetőséget nyújt a város nyugati és keleti városrészeiben élők számára – írták.

Hozzátették, bárki tehet Debrecen tisztább levegőjéért, ha a közösségi közlekedést használja. Hagyjuk otthon autóinkat szeptember 22-én, pénteken az Autómentes Napon, a forgalmit felmutatva pedig ingyenesen utazhatunk aznap a DKV bármely járatán.

 

Még több családi program érdekelne? Hírlevelünkkel nem maradhatsz le semmiről!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére