Jelenlegi hely

Beke Margit az "Év Női Példaképe Hajdú-Bihar vármegyében 2023" pályázat döntőse

KATTINTS IDE A SZAVAZÁSHOZ!

A hétköznapokból mindig kihozom a legjobbat, hiszek a jóban és a nevetés gyógyító hatásában. Életszemléletem: csak pozitívan!

Foglalkozás, szakmai sikerek

Beke Margitnak hívnak, jelenleg egy Autista Általános Iskolában tanítóként dolgozom. Nagyon szeretem a gyerekeket. 2009-ben léptünk be a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesületébe, ahol igyekeztünk sok önkéntes munkánkkal a családok életét megkönnyíteni.
Radnainé Filep Ildikó elnökasszony 2021-ben kért fel, legyek én az új elnöke az Egyesületnek. Nagy örömmel és izgatottan vállaltam el, amit azóta is nagyon szeretek. Közel 300 család tartozik az egyesülethez, és sok sok feladat. Pályázatok, élelmiszermentés, adminisztrációk, és még sok más. Igyekszem becsületesen helytállni, 2 vezető társam, és 14 csoportvezető segítségével.
Életem legnagyobb szakmai sikere, hogy a Mosolyvirág NADE vezetője lehetek.

Szeretem a jelmondatunkat: Aki a csapaté lett, várja a csapatélet! (Geszti Péter)

Család

Három gyermekünk van, kettő már kiröpült a családi fészekből, a kiskorú lánykáknak együtt mutatjuk a férjemmel a helyesutat az életben, aki nagyon szépen tanul, és sikeres sportoló. A két nagy gyermekünk egyetemet végezett, mindketten dolgoznak, sikeresen megállják a helyüket.

Hiszem, hogy a nő, az anya a családösszetartó. Édesanyám a példaképem, aki időskora ellenére nagyon sokat dolgozik, és törődik velünk, szeret minket.

Legnagyobb kihívás a munka és család összeegyeztetésében:

Szerencsére, jól be tudom osztani az időmet. Igyekszem prioritást felállítani, és aszerint végezni az előttem álló feladatokat. Pedagógusként délelőtt dolgozom, délután az Egyesület ügyeit intézem, majd készülök a másnapi óráimra.

Minden este együtt vacsorázik a család, ahol meg tudjuk beszélni a napi történteket. Felvettek a gyógypedagógiai főiskolára, szeretnék gyógypedagógus lenni, hogy még jobban segíthessem a tanulóimat. A hétköznapokból mindig kihozom a legjobbat, hiszek a jóban és a nevetés gyógyító hatásában. Életszemléletem: csak pozitívan.

SZAVAZZ AZ ÉV NŐI PÉLDAKÉPÉRE ITT!

A díjról

Az „Év Női Példaképe” pályázattal olyan Hajdú-Bihar vármegyei nőket szeretnénk bemutatni és elismerni, akik a munkában és a családi életben is ügyesen megállják a helyüket és elmondják: ők hogyan csinálják! A díjról korábban már részletesen is írtunk, érdemes elolvasni.

A zsűri az összes benyújtott pályázatból ötöt juttatott a döntőbe. A szavazó közönség dönti el, hogy ki lesz 2023-ban az Év Női Példaképe Hajdú-Bihar vármegyében.
Szavazás: 2023. február 26-án 00.00 órától - március 3-a 24.00 óra közötti időszakban lehetséges. Egy szavazó 24 óránként 1 szavazatot adhat le. A szavazáshoz nem kell regisztrálni.
Eredményhirdetés és díjátadó: 2023. március 8-án, Nőnapon.

Felajánlott díjak:

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére