Jelenlegi hely

Állatkerti fotópályázat

A debreceni, az ország első vidéki állatkertje évszakos tematikájú fotópályázatot hirdet. Készíts egy fotót az állatkertben idén tavasszal és küld el! Bárki pályázhat nemtől, életkortól és lakóhelytől függetlenül.

A tavasz beköszöntével az ország elsõ vidéki állatkertje és egyetlen vidámparkja lassacskán zöldbe boruló, mesés parkerdei környezetben, 200 állatfaj 900 egyedével, 650 hazai és egzotikus növényfajjal, valamint az április 14-i szezonnyitótól kezdve 24 játéküzemmel várja a szórakozni és kikapcsolódni vágyókat. A Nagyerdõ szívében minden évszaknak megvan a maga varázsa, annak érdekében pedig, hogy látogatóink megoszthassák velünk és egymással friss élményeiket, hagyományteremtõ céllal évszakos tematikájú nyílt fotópályázatot hirdetünk.

Pályázati feltételek:

•      A pályázat nyitott, vagyis nemtõl, életkortól, foglalkozástól és lakóhelytõl függetlenül bárki részt vehet rajta.

•    Csak olyan fotóval lehet pályázni, amely a Nagyerdei Kultúrpark (Debreceni Állatkert, Növénykert és Vidámpark) területén készült 2022. március 1. és 2022. május 31. között.

•    A képkészítés intézményünk normál nyitvatartási idejében, belépõ megváltásával és a Látogatói szabályzat valamennyi pontjának betartásával lehetséges.

•    Minden pályázó legfeljebb egy fotóval pályázhat, amelyet maximum 2 MB-os méretben, JPG formátumban, elektronikus levél csatolmányaként kell elküldenie a foto@zoodebrecen.hu emailcímre. Kizárólag saját készítésû és más pályázaton/versenyen/kiállításon díjazásban nem részesült, illetve a pályázó saját felületein (pl. saját holnap vagy közösségi oldal) túl más nyomtatott vagy digitális felületen nyilvánosan meg nem jelent kép küldhetõ be.

•    A képkészítéshez bármilyen digitális (pl. tükörreflexes/tükör nélküli/kompakt fényképezõgép, mobiltelefon) és analóg eszköz (pl. filmes fényképezõgép) használható. A filmre készített fotókat elõhívva, beszkennelve és körbevágva, a fenti méret- és formátumbeli megkötések mellett fogadjuk el.

•    Digitális eszközzel készített kép esetében az EXIF adatoknak kiolvashatónak kell lenniük, és tartalmazniuk kell a kép elkészültének dátumát, a fotózáshoz használt eszköz adatait (pl. gyártó neve, eszköz típusa), valamint az alkotó által használt beállításokat (pl. rekesznyílás, záridõ, ISO érték).

•    A fotók képszerkesztõ programban való utólagos szerkesztése megengedett, amennyiben az az eredetileg megtapasztalt élmény visszaadását szolgálja, nem pedig a megörökített téma vagy a valóság radikális megváltoztatását. Megengedett módosítás például az expozíció, színek és kontraszt korrigálása; a kép forgatása és vágása; a perspektivikus torzulás korrigálása; illetve a befogadást és értelmezést zavaró, esetleges tényezõk (pl. porszemek) eltávolítása. Nem megengedett és érvénytelen pályamûvet eredményezõ módosítás például az elemek vagy a háttér utólagos elmosása; bármely hangsúlyos elem eltávolítása vagy hangsúlyos elem utólagos hozzáadása; dekorációs vagy hangulati elemek hozzáadása; az állatok és növények természetestõl eltérõ átszínezése.

•    A kép fájlnevét az alábbi minta szerint kérjük megadni ékezetek nélkül:
Vezetéknév_Keresztnév_Kép_címe.jpg (pl. Kovacs_Janos_En_a_vizilovakkal_vagyok.jpg)

•    A pályázók által megadott adatokat (emailcím és teljes név) csak értesítési célból használjuk fel, a pályázat lezártát követõen pedig töröljük.

•    A pályázat beküldésével a pályázó hozzájárul, hogy pályamûvét intézményünk Facebook-oldalán névvel együtt közzétegyük, továbbá térítés nélkül felhasználjuk.

A pályázat menete és díjazása:

Beküldési határidõ: 2022. május 31. 24:00
Beküldési cím: foto@zoodebrecen.hu

A 20 legjobb kép feltöltésének dátuma: 2022. június 6.
Eredményhirdetés: 2022. június 13.

A 2022. május 31. 24:00-i határidõig beérkezett érvényes pályamunkák közül az intézményünk vezetésébõl és fotós tartalmainkért felelõs csapatunk tagjaiból álló zsûri kiválasztja a 20 legjobban sikerült alkotást, amelyeket 2022. június 6-án a pályázók nevét és a kép címét feltüntetve feltöltünk Facebook-oldalunkra.

A feltöltött 20 pályamûre kedvelések formájában szavazhat majd a nagyközönség 2022. június 12. 24:00-ig, a három legtöbb kedvelésben részesülõ alkotás készítõje pedig 1-1 saját nevére szóló éves állatkerti bérletet kap. Õket az eredményrõl és nyereményük átvételének feltételeirõl emailen fogjuk értesíteni 2022. június 13-án.

ADL - Debrecenimami

Forrás

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére