Jelenlegi hely

Vállalod, hogy komposztálsz?

Tanulj meg velünk komposztálni, jelentkezz te is a KomPOSZTold kampányunkra! Az első 50 jelentkező komposztkeretet is kap és egy éven keresztül segítjük a komposztálásban.

Elindult a HungAIRy LIFE integrált projekt komPOSZTold kampánya Debrecenben is, melynek képzésére 2022.03.20-ig lehet jelentkezni ezen űrlapon!

A helyi rendezvénysorozat célja olyan háztartások tudás alapú szakmai támogatása, amelyek szeretnének elkezdeni komposztálni, de eddig különböző okokból nem vágtak bele, vagy elkezdték, de szeretnének a módszereiken javítani, egyszerűsíteni.

Az első 50 jelentkező saját komposztkeretet kap, valamint 1 évig az ökomenedzserek követik az előrehaladásukat.

Vállalom, hogy komposztálok!

A komposztkeretek kiosztását követően a lakosok szerződést írnak alá, melyben hozzájárulnak, hogy a KomPOSZTold kampány 1 éves időtartamában az ökomenedzserek a komposztmesterek szükségtelen háborítása nélkül, előre egyeztetett időpontban ellenőrizzék, segítsék, nyomon kövessék az eredményes komposztálást.

A további jelentkezőknek is megtartjuk az oktatást és a komposztkeret készítést is megtanítjuk, valamint ők is számíthatnak a folyamatos szakmai segítségünkre.

A kampány során rendszeres komposztálás témájú előadásokat fogunk tartani a résztvevőknek, ahol ismertetjük és megmutatjuk a komposztálás folyamatát a helyszínválasztástól egészen a kész komposztig.

Külön hangsúlyt fektetünk az interaktivitásra és a komposztálás során leggyakrabban felmerülő problémák egyszerű megoldására.

Az oktatások időpontjai, helyszíne

1. Képzés helyszíne: Homokkerti Közösségi ház, 4030 Debrecen, Szabó Kálmán u. 68.

Időpontja: 2022. március 24. 16:30 – 18:00

Program: 

Érkezés, megnyitó: 16:00-16:45

Oktatás: 16:45 – 17:45

Keretosztás: 18:00 órától

2.Képzés: Józsai Közösségi Ház (4225 Debrecen, Szentgyörgyfalvi út 9.) 

Időpontja: 2022. március 26. 9:30 – 11:00

Program: 

Érkezés, megnyitó: 9:00-9:45

Oktatás: 9:45 – 11:00

Keretosztás: 11:15 órától

A képzés tematikája:

1.Ökomenedzser Iroda bemutatkozása

2.A komposztálás folyamata

3.A megfelelő helyszín kiválasztása

4.Komposztáló típusok bemutatása

5.A megfelelő komposztálás

6.A leggyakrabban felmerülő problémák; kérdések megválaszolása

7.A komposztkeret elkészítése és összeállítása

Az iroda címe: Debrecen MJV Polgármesteri Hivatal Zöldterületi Osztály, 4025 Debrecen, Barna utca 23 90. iroda Ökomenedzser: Nagy Katalin, Fülöp Ferenc KrisztiánE-mail: hungairy@ph.debrecen.huTelefon: 06 52 511-583

ADL - Debrecenimami

Forrás

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az energai és változás éve lesz 2026 a kínai holdnaptár szerint

Az energai és változás éve lesz 2026 a kínai holdnaptár szerint

A kínai újév a Tűz Ló éve, mely ritka párosítás, így ennek az évnek is különleges áramlása lesz, vége a halogatásnak! Az események ritmusa felgyorsul, 
Hogyan ünneplik a keletiek a tavaszünnepet?

Hogyan ünneplik a keletiek a tavaszünnepet?

Idén, 2026 február 17-én kezdődik a Tüzes Ló éve, egészen 2027 február 5-ig tart. A kínaiul tavaszünnepnek nevezett ünnep a világ népességének egynegyede számára az év legnagyobb és talán leghosszabb ünnepe. 
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére