Jelenlegi hely

ÚtraManó Mesevillamos

Időpont: 2021. június 13. vasárnap 15.00
Helyszín: DKV 1. villamos

 

ÚtraManó – különleges mese-villamos Debrecenben

A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. és az ÚtraManó mobilapplikációt fejlesztő Plukkido csapat együttműködésének köszönhetően megszületett Magyarország első ÚtraManó villamosa.

A járat 2021. június 13-án 15 órakor indul első útjára a Nagyállomásról, az 1-es vonalon. Aznap, még háromszor teszi meg ezt az utat, az érdeklődő gyerekekkel. Az Útramanó mese-villamossal a DKV Zrt. a legkisebbeket számára is vonzóvá szeretné tenni a közösségi, ezen belül is, a leginkább környezetbarát villamosközlekedést.

A Plukkido csapata 2020. év végén kereste meg a DKV Zrt.-t az ÚtraManó mese-villamos megalkotásának ötletével, annak érdekében, hogy az országosan elérhető autós alkalmazást népszerűsítsék a közösségi közlekedésben is. Az ötletből több hónapos előkészítő munka után született meg az eredmény. Debrecen ikonikus, 1-es villamos vonalán Manók mesélnek „gyereknyelven” a legkisebb utasoknak az ablakon keresztül eléjük táruló látnivalókról. A mesék egyebek mellett, a történelmi nevezetességekről, a debreceni közösségi közlekedésről, és a természetről is szólnak.

Az ÚtraManó villamos 2021. június 13-án 15, 16, 17 és 18 órakor indul a Nagyállomásról. A villamosok a teljes 1-es vonalon közlekednek, azonban a járatra fel- és leszállni, csak a Nagyállomáson és az Egyetem megállóhelyen lehetséges.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz Azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére